Most még talán le lehetne tiporni Oroszországot

„A hagyományosan semleges Finnország és Svédország az ukrajnai háború hatására a nyáron csatlakozik a NATO-hoz, adta hírül a brit The Times. Alakul a front Oroszországgal szemben. Talán még háború is lehet. A politika láthatóan ezen dolgozik. Ursula von der Leyent követően, aki az uniós csatlakozáshoz szükséges kérdőíveket vitte el a táncoskomikusból lett ukrán államfőnek, a szintúgy bátor Boris Johnson brit kormányfő is Kijevbe látogatott, hogy átvegyen egy bombatámadást átvészelő kerámiakakast, amely talán a fejlett demokráciába vetett hitet jelképezi.

Érdekes, hogy Jugoszlávia 1999-es megtámadása nem váltott ki hasonló hatást. Talán az volt a baj, hogy a szerbek rossz bombát választottak. Ha nem amerikai, hanem orosz bombák hullanak, akkor bizonyára másképp alakulnak a dolgok. Így azonban bár az országot 78 napig bombázták, és a támadások során 25 ezer lakóépület, 470 kilométer közút és 595 kilométer vasútvonal semmisült meg, 14 repülőtér, 19 kórház, 69 iskola és 44 híd rongálódott meg vagy dőlt romba, civilek százai haltak meg ártatlanul, és a légitámadások által okozott anyagi kár nagyságát körülbelül százmilliárd dollárra becsülték, valahogy nem foglalkozott velük az érzékeny lelkű Nyugat. Még abból sem lett skandalum, amikor a NATO gépei eltalálták a belgrádi kínai nagykövetség épületét.

Az az agresszió válasz nélkül maradt, hacsak azt nem tekintjük válasznak, hogy az ősi szerb területet, Rigómezőt is magába foglaló Koszovót de facto elszakították Szerbiától és odaadták az albánoknak, bár de jure ma is Szerbia részét képezi, miáltal sikerült egy időzített demográfiai pokolgépet itt, Európa közepén beindítani.

Ez azért érdekes, mert valami hasonló történik most Ukrajnában. A nyugati világ túlreagálása árulkodó. Szerbia nem kell, a katasztrofális gazdasági és morális állapotban lévő Ukrajna viszont igen. Nem gond, hogy a harcoló ukrán alakulatok gerincét egy színtiszta neonáci katonai szervezet alkotja, amely a német nemzetiszocialisták eredeti céljait követi, nem gond, hogy a táncoskomikusból lett elnök a háborús helyzetre hivatkozva betiltotta az ellenzéki pártokat és médiumokat, nem érdekes, hogy az egész háború kiváltó oka az volt, hogy az ukrán állam módszeresen és kíméletlenül üldözte és elnyomta az ott élő kisebbségeket, elsőrendűen az oroszokat, de az őshonos magyarokat is, nem számít, hogy az ukrán állam gyakorlatilag nem létezik, ezért Ukrajna csatlakozásával fertőzés érné az uniót, az sem gond, hogy Zelenszkij főleg nyugatról érkező fegyverekkel látja el a civil lakosságot, ami a háború után ma még alig felfogható mértékű veszélyforrást jelent és így tovább, mindez nem számít, csak egy dolog: legyőzni az oroszokat.

Miért? Azért mert az Amerikai Egyesült Államok így akarja. Miért akarja így? Azért, mert úgy látja, hogy ez az utolsó alkalom. Kína már megelőzte Amerikát a gazdasági versenyben. Oroszország elképesztő tempóban fejleszti gazdaságát – erről nekünk nem szabad tudnunk –, látványosan fejleszti haderejét – erről részlegesen szabad tudnunk –, sőt Kína is egyre ütőképesebb katonai potenciállal rendelkezik, vagyis az észak-amerikai, tágabban szólva az angolszász irányítású NATO-hegemónia oszladozik. Most még talán le lehetne tiporni Oroszországot…

A talán szót emeljük ki, mert ebben van ma minden reményünk. Talán… De nem biztosan. Lehet, hogy már elkéstek. Még sincs elegendő túlerő. Ezért ez a különös lopakodás. Imádkozzunk.”

Nyitókép: Facebook