Magyar a BL-döntőben?

„Ha rákeresünk a neten az egyik leggyakoribb magyar névre, a Kovács Istvánra, ma már nem a birkózó- vagy a bokszbajnokra, a színészre, netán az edzőlegendára kapjuk az első találatokat, hanem a 37 esztendős futballbíróra, aki kedden a Manchester City–Real Madrid Bajnokok Ligája-elődöntőt vezette – kitűnően. A nemzetközi sajtó persze egyszerűen román játékvezetőként emlegeti, hiszen a román futballszövetség delegálta a FIFA-játékvezetők közé (már 12 éve, amikor 25 évesen a legfiatalabb tagja volt a nemzetközi keretnek), de arra rögtön felfigyelhetünk, hogy az UEFA ékezetekkel, hibátlan magyarsággal írja a nevét, amihez feltehetőleg ő maga ragaszkodik. Különösen akkor lehetünk ebben biztosak, ha elolvassuk, amit a Nemzeti Sportnak két éve mondott, amikor az Eb egyik játékvezetőjének jelölték: jó évtizede, amint lehetővé vált, felvette a magyar állampolgárságot, amire nagyon büszke.

Kovács Istvántól tudom, hogy Puhl Sándornak, a világ akkori legjobb futballbírójának a példája inspirálta, amikor 12-13 évesen érdeklődni kezdett a bíráskodás iránt, s miután Nagykárolyban nevelkedett, egy kőhajításnyira a magyar határtól, magyar környezetben, s ma is ott él testnevelő tanárként, csak tájszólással beszéli a bukaresti román nyelvet. Méltán lehetnek tehát a magyar szurkolók is büszkék a keddi világraszóló teljesítményére, amellyel újra elhitette velünk, hogy az egyre sterilebb, uniformizált futballvilágban, ahol a játékvezetőket az úgynevezett videobírók gyámsága alá helyezték, mégiscsak léteznek egyéniségek és egyedi bírói döntések.

Mint amilyen a 74. percben Kovács István által alkalmazott előnyszabály volt: Olekszandr Zincsenko látványosat esett Toni Kroos szabálytalansága nyomán, olyan pontján a tizenhatos előterének, ahonnan valódi gólveszély szabadrúgást lőni. A romániai magyar játékvezető mégis továbbot intett, pedig csak két ütemmel később adódott újabb gólhelyzet, az is inkább csak azért nevezhető annak, mert Bernardo Silva nagy gólra váltotta. Ekkor azonban már senki sem sajnálta manchesteri oldalon az elmaradt szabadrúgást, amelyet tíz játékvezetőből kilenc gondolkodás nélkül befújt volna ebben a helyzetben. Kovács azonban – hasonlóan éppen Puhl Sándornak az 1994-es Mexikó–Norvégia vb-mérkőzésről emlékezetes megoldásához – hagyta folyni a játékot, és igaza lett, amint ezt szinte minden tudósítás dicsérőleg ki is emelte.”

Nyitókép: YouTube