Ki merjük mondani: patrióták vagyunk és támogatjuk Orbán Viktort

„A legtöbben azt mondják, hogy talán soha nem volt még akkora tétje a választásoknak, mint most, 2022-ben. Mi az, ami eldőlhet az április 3-i választáson?

A tét meglehetősen nyomasztó: marad-e hazánk. Ennyire egyszerű. Megmaradhatunk-e magyarnak Európa közepén, gyönyörű, »kódolt« nyelvünkkel, ezzel a különleges csodával, ami több mint ezer éve megtart bennünket, hogy hosszútávon fennmarad-e egyedülálló kultúránk, s a történelmünk, amely nemzedékek őrváltásain - dicsőségeink, diadalaink és kudarcainkkal együtt - mi magunk is vagyunk. S kérdés az is, hogy megmaradhat-e a nemzeti önrendelkezésünk. Hogy mi dönthessünk arról, kikkel akarunk együtt élni, hogy megengedjük-e, hogy elárasszák a hazánkat az illegális migránsok. De április 3-án az is a tét, hogy megmaradjon a CSOK, a családtámogatási rendszer, az alacsony adók és az egész Európában legalacsonyabb rezsiköltségek. És igen, arról is szól az előttünk álló vasárnap, hogy nem szabad belesodródunk mások háborújába. Ez van a mérleg egyik serpenyőjében.

A másikban pedig az, hogy fejet hajtunk-e a nyílt társadalom teljesen kibillent ön- és közveszélyes ideológiája előtt, kiszolgáltatva a hazánkat egy olyan, globalista hálózatok által marionettbábuként rángatott ügynök-baloldalnak, amely már megmutatta az elmúlt száz év során, hogyan kell dalolva elárulni és kiárusítani mindent, ami magyar. Leegyszerűsödött a választás: vagy-vagy. A tét valóban nem kevesebb, mint Magyarország léte. Nagyon sokan átlátják már, mi forog kockán, persze sokan még mindig nem akarják érteni. Például látom magam előtt az eltartott kisujjú, úgynevezett »Fidesz-árvákat« - az egykor magukat jobboldalinak valló értelmiségieket, akik abban a hamiskás álomban ringatják magukat, hogy ők volnának a Fidesz élő lelkiismerete. Be kell valljam: mindig is gyanakvással figyeltem őket, de ebben a helyzetben végképp nem vagyok hajlandó sem megérteni, sem felmenteni senkit, aki ilyen időkben átszellemülten azt magyarázza, hogy ő bizony csalódott, miközben pusztán annyiról van szó, hogy a saját vélt vagy valós sértettségén képtelen túllépni. Ma nem személyes ügyek vannak napirenden, meg stílusbeli kérdések. Aki ugyanis most nem tudja félretenni az egóját azért, hogy a haza közös ügyét szolgálja - még akkor is, ha természetesen nem lehet tökéletes és hibátlan mindaz, amit politikának nevezünk -, az bizony egy ilyen kétosztatúra egyszerűsödött világban árulást követ el. Igen, a haza ellen. Nem hagyhatjuk ugyanis, hogy a globalista hálózatok lenullázzák mindazt, amit mi rajongásig szeretünk, és amit úgy hívnak: Magyarország.

A néhány hete tartó háború mindeközben mindent felülírt. A háború szempontjából milyen tétje a választásnak?

Amikor békeidőben kell megválasztani az ország vezetőjét, akkor sem mindegy, hogy az ember hogyan dönt. De egy ilyen terhelt világpolitikai helyzetben egyenesen életveszély lenne a baloldalról - ebből a »fasisztákat és kommunistákat külön-külön képviselő« identitászavaros miskulanciából bárkit is elképzelni a miniszterelnöki székbe. Elkap a jeges borzongás, ha olykor eljátszom e gondolattal. Ebben a helyzetben olyan ember kell a gátra, aki látott már közelről - sőt, kezelt is - nehéz helyzeteket, akinek van rutinja, kellő tapasztalata, esze és szíve is ahhoz, hogy a legnehezebb helyzetekben is - ahogy Orbán Viktor mondta - stratégiai nyugalommal tudjon dönteni. Idézzük fel, hogy erre a fajta stratégiai nyugalomra hányszor volt már szükség az elmúlt 12 évben. Amikor 2010-ben kétharmados akarattal megválasztották az Orbán-kormányt, jött a nagy tiszai árvíz, majd a vörösiszap-katasztrófa. Néhány hónap elteltével pedig a valaha tapasztalt legnagyobb dunai árvízzel kellett megküzdeni. Aztán 2015-ben ránk tört a tömeges, illegális migráció. Orbán Viktor és kormánya elsőként kapcsolt, felismerve, hogy mi Magyarország első számú érdeke. Rekordidő alatt meg is épült a határkerítés. Emlékszünk, hányan támadták a magyar miniszterelnököt abban az időszakban? Az egész „haladár" európai politika és a mögöttük álló globalista hálózatok ellenünk voltak. Mindennel fenyegették, büntették Magyarországot, azt ordítva, hogy ezt nem lehet megtenni. Orbán Viktort azonban csak a magyar emberek és Magyarország érdekeit nézte. Később persze az európai nagypolitika egy része is rádöbbent, hogy a magyar miniszterelnöknek igaza volt. Például Sebastian Kurz osztrák kancellár, aki addig mondogatta mindezt, addig beszélt ki a „haladár" kánonból, míg ki nem penderítették, meglehetősen érdekes, szolgálati eszközöket bevetve ellene...

De vissza a nehéz helyzetekhez: eltelt újabb néhány év, és ránk szakadt a világjárvány. Azt is kezelni kellett, helyt állt a kormány és a magyar emberek is. Mert ha erős vezető áll egy közösség élén, akkor bizony az egész ország összekapaszkodik mögötte. Ez jellemezte az elmúlt 12 évet. Amikor 2012-ben - 30 év pénzügyi rabszolgaság után - a miniszterelnök - kétharmados felhatalmazással - hazazavarta az IMF-et, és azt mondta: álljunk végre a saját lábunkra, magyarok milliói támogatták. Ahogy akkor is, amikor az elmúlt 12 évben több mint egymillió új munkahelyet teremtett a kormány. Mindehhez stratégiai kormányzás kellett, és persze a magyar emberek, akik igenis örömmel mentek, és vállalták a munkát. Akár a közmunkaprogramban, akár a folyamatosan fejlődő kkv-knál, vagy épp a legnagyobb gyárakban. A balosok által becsmérelt közmunkaprogramból mára sokan a versenyszférában dolgoznak, hiszen volt honnan tovább lépni, és ma már el tudják tartani a családjukat.  Ez a folyamat is a stratégiai kormányzás része volt. Döbbenetes szám, de csaknem 1,3 millió ember tört ki a mélyszegénységből az elmúlt tíz évben. Ez óriási eredmény! Természetesen, amíg egyetlen egy szegény ember van az országban, addig a politikusoknak és a mindenkori kormánynak feladata van. De ennyi embert kiemelni a legszegényebb rétegből, hatalmas dolog. És ezt mind együtt hoztuk létre, legyünk büszkék rá! A kormány ment elöl, az emberek pedig mentek utána, mert érezték, hogy jó az irány.”

(Fotó: Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese, a zsűri tagja az Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal című televíziós showműsor második középdöntőjén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda útjai gyártóbázisán 2015. február 21-én.MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

***