A nyomor és a halál vámszedői

2022. április 27. 09:30

Orbán és környezete politikai és gazdasági tőkét kovácsol az emberi szenvedésből.

2022. április 27. 09:30
null
Vásárhelyi Mária
Vásárhelyi Mária
Jelen

„Ha valamihez igazán van tehetsége Orbán Viktornak, akkor az az, hogy még a legdrámaibb válsághelyzetekre is úgy tekint, mint politikai és gazdasági haszonszerzési lehetőségre. Amikor másokat az emberi együttérzés, fájdalom és segítő szándék kerít hatalmába, akkor ő és környezete azon kezdenek el gondolkodni, hogy hogyan kovácsolhatnak politikai és gazdasági tőkét az emberi szenvedésből, hogyan használhatják fel saját hatalmuk további erősítésére mások gyengeségét és kiszolgáltatottságát.

Ez történt 2015 tavaszán és nyarán, amikor a háború elől menekülők tragédiáját arra használták, hogy félelmet gerjesszenek ellenük az országban, azzal riogatva az embereket, hogy a menekülők elveszik a munkájukat, a házukat, a lányaikat, mindazt, ami eddig a biztonságot jelentette az életükben. És ezt a mindent elborító médiakampány eredményeképpen a felnőtt lakosság közel kétharmada el is hitte.

A pusztító világjárványból is sikerült elsősorban anyagi, másodsorban politikai hasznot kovácsolniuk. Orbán családja és oligarchái százmilliárdokkal növelték vagyonukat részben a védekezőeszköz-beszerzésből lefölözött haszon, részben az állami támogatások magánzsebekbe csorgatása útján. A járvány elleni védekezéssel kapcsolatos sikerpropaganda és a valós helyzet eltitkolása segítségével pedig elhitették a lakossággal, hogy a kormány jól kezelte a járványt, miközben valójában lakosságarányosan Magyarországon haltak meg majdnem a legtöbben Covidban, és a hasonló lélekszámú országokkal összehasonlítva jól látható, hogy megfelelő védekezéssel három áldozatból kettő túlélhette volna a járványt.”

Nyitókép: YouTube

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Málaga21
2022. április 29. 00:01
helló röfi
toyoda
2022. április 28. 10:50
Hihetetlen ez a nő. Szóljon már neki valaki, hogy április 3-ka már elmúlt.
csulak
2022. április 28. 10:43
a feje tokeletesen jellemzi mondanivalojat, igazi tokkelutott
Bátya62
2022. április 28. 08:37
Az egy dolog, hogy a fész-re mindenféle hülyeséget írogat Mari nénénk mint bárki más, de folyóiratban miért engedik publikálni? Nem értem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!