„Nehezen találok szavakat az elmúlt napok eseményei, cikkei, kommentjei után, úgy érzem, hogy meg kell szólalnom. Szeretnék tisztába tenni egy-két dolgot ami a lelkemet nem hagyja nyugodni. Elsősorban hadd mondjak köszönetet, – név szerint: Ragány Misa, Nagy Szilárd, Sasvári Sándor, Nagy Feró, Pataky Attila, Varga Miklós, Varga Vivien, Réthy Zsazsa, Szűcs Norbert – hogy egy ilyen nemes és megtisztelő felkérésben részt vehettem, ami a Nemzeti dal feldolgozása volt. Alázattal, tisztelettel és büszkén énekeltem el a rám bízott soromat, ami a »Kárhozottak ősapáink« volt és igen, nem mehetek el amellett a bizonyos »Oh, yeah« mellett sem, amiről a cikkek nagytöbbsége szólt. Itt engedjetek meg egy kis szakmaiságot. Aki készített/írt már dalt, pontosan tudja, hogy nagyjából minden dalnak van egy olyan szerkezeti része, ami a refrént megindító dinamikus felvezetés. A Nemzeti dal esetében itt egy ilyen történt általam, figyelembe véve a hangulati/zenei »környezetet«.
A szakmából rengeteg visszajelzést kaptam, hogy művészileg igenis belefér, ha valaki így fejezi ki magát. Egy feldolgozásba ennyi előadóművészi vagy szerzői szabadság tényleg férjen már bele. Mi zeneileg gondoltuk újra ezt a feldolgozást, természetesen nem a szövegben. Tolcsvay László 1973-ban gondolt egy merészet, és megzenésítette a Nemzeti dalt. Mi 2022-ben csak egy méltó feldolgozást szerettünk volna létrehozni.
Napok óta olvasom, hogy Muri Enikő és az »oh yeah« kifejezés összemosódott. Engem ez nem zavar de pontosan tudom, hogy nem ezért lettem »persona non grata«. Sajnos az lett nem kicsit túlhypeolva, hogy én milyen eszméket vallok. Az egész pár nap igazából erről szólt. De akkor, ha már itt tartunk és ilyen hosszasan írok, talán bele is fér: Igen, számomra szimpatikus, amit a Kormány képvisel, hogy a béke, a biztonság és a kiszámíthatóság a legfontosabb legyen továbbra is mindannyiunk életében. Mindemellett az emberi jólét, a családok és a munka támogatása az elsődleges a legnagyobb világjárvány és háború idején is.”
Fotó: YouTube