Értem az össze-vissza dumát, a „stratégiai nyugalomnak” nevezett stratégiai hadovát

„Idézet Orbán Viktor oldaláról: »A kormányzati tapasztalat előnye, hogy tudom, mi az a stratégiai nyugalom: keveset beszélni, akkor viszont pontosan, felelősségteljesen.«

Ezt értem. Csak volna pár kérdésem:

1, Akkor miért tetszettek a minap azt hajtogatni, nem jöhetnek ide újabb NATO-csapatok, hiszen van már nekünk: itt a magyar hadsereg. Aztán pár napra rá itt a kormányhatározat, hogy de igen, nagyon is jönnek.

2. Miért tetszettek esküdözni: innen aztán nem megy egy szál támadó fegyver se az ukránoknak, ilyet csak a csúnya felelőtlen ellenzék akar, pedig az oroszok meg is támadhatnák a konvojt? Közben ugyanebből a határozatból kiderül, de igen, mehet, végig az országon, csak utána érinti pár kilométer erejéig Szlovákiát vagy Romániát, onnan jut át Ukrajnába. Nahát! Orbánnak eszerint az volt a benyomása számos találkozásuk alkalmával Putyinról, hogy az illető hülye, és nem veszi észre, hogy az a fegyver előbb nálunk járt?

3. Nem lett volna célszerű a miniszterelnöknek kicsit halkabban az »európaiak« szemére hánynia, hogy »56-ban cserben hagytak minket«, amikor pont azt csinálták, amit most (érthetően) mi is: a világháború veszélyétől félve nem küldtek ide csapatokat, viszont befogadták a menekülteket?”

Nyitókép: MTI/Soós Lajos