Morálisan tehát bármiféle háború vagy fegyveres konfliktus igazolhatatlan. Ettől még létezett és létezik, valószínűsíthetően létezni is fog. Emberi életeket oltottak ki akkor is, amikor a NATO Szerbiát bombázta. Emberi életeket oltottak ki Szíriában és Afganisztánban. Emberi életeket oltanak ki Ukrajnában. És ha eszkalálódni fog ez a háború, márpedig nagyon úgy néz ki, hogy túl fogja lépni Ukrajna határait, akkor emberi életeket fognak kioltani Oroszországban - és Európában is.
A legrosszabb, ami bekövetkezhet, hogy nukleáris bombákat dobálnak az atomnagyhatalmak, aminek a következményeit el sem tudjuk képzelni. Most kellene megállni. Hátralépni kettőt. Megérteni, hogy miről szól ez a háború. Eldönteni, hogy mit akarunk. Hogy Putyin számára miről szól, azt pontosan nem tudjuk. Sokféle magyarázatot lehet olvasni a nemzetközi sajtóban, de igazából ezt csak Putyin tudja.
A mi szempontunkból, az európai értékek horizontján belül ez a háború egy ország függetlenségéről és szuverenitásáról szól, valamint az önvédelemhez és a saját élethez való jogról, amit magyar nézőpontból csak helyeselni lehet. Helyes, hogy Európa ezeket védendő értékeknek tartja, ezek mellett érvelünk évek óta. Amire még választ adhatunk, az az, hogy mit akar a Nyugat. Még pontosabban az Európai Unió. Minden jel arra mutat, hogy nem békét akarnak, hanem legyőzni Putyint. És ez két különböző dolog.