Jóemberség-lájkokra beváltott nyomorpornó

2022. március 20. 16:11

Hogyan korcsosulhattál idáig, hogy a lájkokért segítesz másokon?

2022. március 20. 16:11
null
Vésey Kovács László
PestiSrácok.hu

„Iszonyú látványt nyújtanak a háború áldozatai. A rengeteg halott, főleg a gyerekek, és azok, akik élnek ugyan, de mindenüket hátrahagyva menekülni kénytelenek. Nekik is odalett az egész eddigi életük, és talán sosem kapják vissza, mennek bele nincstelenül az ismeretlenbe, mégis meglehet bennük az örök hit a túlélésben, a dolgok jóra fordulásában, ami az ember legfőbb képessége. Emiatt talán még náluk is nyomorultabb az, aki jómódban él a fűtött belvárosi lakásában, mindene megvan anyagi szempontból, mégis lelkileg olyan szegény, hogy a személyéről áradozó hozzászólások és lájkok összekoldulásáért teszi közszemlére, amit a menekültekért tett.

Hogyan korcsosulhattál idáig, hogy a lájkokért segítesz másokon? Hogyan válhat ennyire sivárrá egy lelkiélet, hogy ilyen sekélyes forrásból kénytelen táplálkozni, amikor szeretetre és odafigyelésre vágyik? A legnyomorultabb életet éli az, aki így megjátssza magát, kétszínűen előadja az őszinte jóakarót, aztán önmagát leplezi le, amikor ujjong, hogy mennyi Facebook-törődést sikerült ezzel összekoldulnia. Kizárólag a »mennyit« a lényeg. Csodálatos tömegdemokráciánkban sok szerencsétlen vagy önsorsrontó embernek sikerült odáig elfajulni, hogy már nemcsak a politikai választásnál, de a kiváltott érzelmeknél is csupán a mennyiség számít, a minőségnek semmilyen szerep nem jut. Ebben főszerepet visz a közösségi média, ahol mindegy, hogy ki adja a reakciót, milyen kapcsolatban áll az illetővel, és mennyire számít a véleménye, mindenképp csak egy darab lájk a sok közül. Ahogy a választáson is ugyanannyit ér a dolgokat átlátó, képzett ember szavazata, mint a száraztésztáért megvett analfabétáé. Legyen tánc!

Éppen nagyböjt van, az önmegtartóztatás, az önuralom időszaka. Azok a hetek, amikor arra helyezzük a hangsúlyt, hogy le tudunk mondani a hívságokról az életünkben. Ilyenkor előtérbe kerül az adakozás és alamizsnaosztás, hogy ne csak úgy, hanem mások javára mondjunk le dolgokról.

Ez diszkrét ügy, tud róla a segítő, tud róla a Jóisten, és ezzel mindenki tudja, akinek tudnia kell. Ha valaki őszintén csinálja, akkor ez nem lájkokról, hanem valami sokkal nagyobb horderejű dologról szól.

Már a magamutogató posztok is rettenetesek, amikor az ember a tökéletes életét, a tökéletes nyaralását, a tökéletes karácsonyfáját, a tökéletes párját és a vele elfogyasztott tökéletes vacsoráját dörgöli kényszeresen az ismerősei orra alá (rosszabb esetben földgömbös posztban mindenki orra alá), de ez, amikor a segítségnyújtását dokumentálja aprólékosan, ez még visszataszítóbb.”

Nyitóképen háború elől menekülők a Keleti pályaudvaron. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jason Bourne
2022. március 21. 10:19
Jó írás, jár a lájk!
Akitlosz
2022. március 20. 20:38
Kinek ugat? Összekeveri az olvasóit a jó édes anyukájával ez a propagandista.
koronaszepe
2022. március 20. 19:26
Tele van a youtube a miniszterelnök lájkvadász videóival, menekült kisgyerekek fejét simogatja! Az rendben van, az nem jóemberkedés, az hideg politikai számítás.
kunfia
2022. március 20. 18:06
"Hogyan korcsosulhattál idáig, hogy a lájkokért segítesz másokon? " https://www.facebook.com/media/set/?vanity=orbanviktor&set=a.514693140028289
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!