Szakítás

„Ha mostanában valaki a Magyarországról és Orbán Viktorról szóló híreket szemlézi a lengyel sajtóban, nem hisz a szemének. A pozitív beszámolók eltűntek, még a kormánypárti lapokból is. A varsói médiában korábban is nagy figyelemmel követték a magyar történéseket, s most sincs ez másként, ezúttal azonban némi döbbenet figyelhető meg a kommentárokból. Mintha ezt kérdeznék: tényleg ugyanarról az Orbán Viktorról van szó, aki 1989-ben még a szovjet csapatok Magyarországról való kiűzését követelte? A lengyelek az Ukrajnának szánt fegyverek szállítását koordinálják, Magyarország pedig csak félszívvel támogatja az Oroszország elleni szankciókat, és sokszor mintha Moszkvát mentegetné. Ez a hozzáállás elfogadhatatlan Lengyelország számára, amelynek évszázadokat kellett várnia arra, hogy független állam legyen, részben az orosz megszállás miatt.

Varsó és Budapest elválaszthatatlanok voltak a Brüsszel elleni küzdelemben, de most valami megtört, méghozzá annyira, hogy ezt nehéz lesz helyrehozni. Gondoltuk volna akár másfél hónapja, hogy Andrzej Duda elnök nagyon keményen bírálja a magyar kormányt, vagy a magyar kormányfő lengyel ideológiai társának nevezett Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke hűvösen csak annyit mond, majd kiderül a magyar választás után, változik-e a budapesti kabinet jelenlegi politikája?

Duda néhány éve még egy »balekoknak szóló tündérmesének« nevezte az Európai Uniót, s Brazília és Törökország tekintélyelvű elnökeinek társaságát kereste. Ő volt az egyedüli vezető uniós politikus, aki februárban részt vett a pekingi téli olimpia megnyitóján. A lengyel elnök lelkesen támogatta Varsó és Washington közeledését Donald Trump elnöksége alatt, miközben hónapokat késlekedett azzal, hogy Joe Bidennek gratuláljon Trump legyőzéséhez. Ma már feledésbe merül, hogy a lengyel kormány propagandamédiája ügyetlen öregemberként ábrázolta azt a Bident, akit a múlt héten Varsóban nagy pompával fogadtak.

Az ukrajnai háború felszínre hozta azokat a problémákat Lengyelország és Magyarország között, amelyek mindig is léteztek ugyan, de az illiberalizmus, a Brüsszel, a hanyatló Nyugat elleni küzdelem elleplezte őket. Lengyelország elfogadta, hogy a magyar kormány Moszkvához dörgölőzik, de szüksége volt Budapest támogatására, hiszen a magyar kormány nyíltan támogatta az antidemokratikus lengyel törvényeket az európai színtéren. Egyfajta érdekszövetség alakult ki közöttük.

Ám a nagy barátságnak vége. Lengyelország frontállam lett, ezzel felértékelődött a szerepe, s a nyugati, keresztény, humanista civilizáció legfőbb képviselőjévé lépett elő. Budapest azonban – amint erre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is rámutatott videoüzenetében – inkább tovább lavírozik a Nyugat és Kelet között, ahelyett, hogy elkötelezné magát a demokratikus értékrend mellett.

A magyar külpolitika a nyugati, »keresztény« kultúra szégyene lett. A vasárnapi választás tétje, hogy továbbra is a történelem rossz oldalán maradunk-e, amely az uniós jövőnkre nézve is drámai következményekkel járhat, vagy követjük a lengyel fordulatot.”

Nyitókép: Wikipédia