Kikényszeríthető-e Völner Pál letartóztatása?

„Az eddig napvilágra került iratokból Völner Pál számos további – közvetlenül nem a végrehajtói karhoz kapcsolódó – tevékenységének gyanúja is felmerülhet. A mentelmi jog felfüggesztéséről szóló országgyűlési határozatban írtak szerint egy iskola működési engedélyének ügyében Völner két minisztérium, az Emmi és az ITM embereivel is tárgyalt, továbbá pályázati kiírást is igyekezett elérni egy »vízüzemű motorhoz«. Természetesen mindezt anyagi juttatás reményében. Völner, aki mentelmi jogának felfüggesztésekor azt ígérte, hogy együttműködik a nyomozó hatósággal, ezt másnapra már elfelejtette. Bűnösségét nem ismerte el, kérdésekre nem válaszolt és a meghozott határozat ellen panaszt jelentett be. Ezzel olyannyira meggyőzte a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy gyanúsítotti kihallgatása után békésen távozhatott. Mit is mond a törvény arról, vajon mik lehetnek az indokai egy »személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésnek«? Röviden és leegyszerűsítve akkor kell ilyent elrendelni:

ha  feltételezhető, hogy a gyanúsított megszökne vagy elrejtőzne,   

ha a bizonyítást veszélyeztetné például azzal, hogy másik gyanúsítottat vagy tanút megfélemlítene vagy befolyásolna,   

ha valamely tárgyi bizonyítékot elrejtene vagy megsemmisítene, vagy ha újabb bűncselekményt követne el,   

illetve a már megkezdett bűncselekményt folytatná.

Ha ezek közül bármelyik lehetőség fennáll, két intézkedést lehet/kell megfontolni: a bűnügyi felügyeletet (lánykori nevén a házi őrizetet), illetve a letartóztatást. A bűnügyi felügyelet – lábbilinccsel vagy anélkül – a szökés veszélyét valószínűleg elhárítaná, ám arra nem lenne alkalmas, hogy a bizonyítás megnehezítését vagy meghiúsítását megakadályozza. Hiszen a »házi őrizetben« lévő személyt bárki meglátogathatja, nem beszélve a telefonálás vagy üzengetés lehetőségéről. Marad tehát a letartóztatás.

Egy lehetséges 10 éves büntetésnél már felmerül annak a veszélye is, hogy a gyanúsított megszökik. Megfontolandó, hogy milyen viszonya van a gyanúsítottnak a »büntetőeljárásban részt vevő más személyekkel«. Az egykor nagyhatalmú államtitkár kapcsolati hálóját tekintve ez sem elhanyagolható szempont. Tényleg nem kíváncsiak az ügyészek például Völner és miniszter főnöke, Varga Judit kapcsolatára, sem az Emmiben és az ITM-ben megkeresett személyekre, a pályázati kiírás ügyére és még annyi minden másra? Nem is tudnám felsorolni, hány olyan ember lehet, akiket a szabadlábon védekező Völner befolyásolni tud, vagy hány olyan, eddig elő nem került bizonyíték lehet, melyeket érdemes még idejekorán eltüntetni. Annak meg ugyan mi lehet a magyarázata, hogy azok a végrehajtók (nem Schadl György, hanem a többiek), akik Völnernél sokkal kisebb súlyú, mindössze 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeket követhettek el, Völnerrel ellentétben már jó ideje letartóztatásban vannak?”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila