„Szóval a gyereknevelés egy csomó minden újdonságra megtanítja az embert (napi közhely No. 2). Például arra, hogy valakinek lehet, hogy nincs is igénye éppen semmire – színes-szagos mindenfélére, tüncimünzicésre, gügyögésre, level 100-as infantilizmusra –, csak arra, hogy mások jelenlétében, itt és most, legyen. Mint az Isten. Ő is most van. Mi meg általában csak úgy vagyunk, aztán a nagy »Mártáskodásban« elmegy mellettünk az élet. Mert hát, mindig van mit csinálni, nem?
Vagy itt van például az is, amikor valami random helyen estifürdeted a gyereket – persze, csak zuhanyzók vannak, gombapara meg minden –, egyik kezedben a jövőd, a másikkal meg ahogy kell, először leforrázod, majd lejegeled magad, kicsit később megmosod mindkettőtöket, aztán törölközőbe bugyolálod a legféltettebb kincseidet. Fél kézzel kötényt kötni… Jövőbeni apukáknak mondom, ezt még otthon, gyerek nélkül, ruhában gyakorolják ki, mert jön még kutyára dér, vagy hogy szokták mondani. Vagy: Aki másnak kerbekenész, annak nem fitymereg a ketymetyütyü. Ezt is szokták mondani.