„Az utóbbi időben viszont havonta (sőt néha) hetente érkeztek olyan hírek, amelyek arról szólnak, hogy a tagállami kormányok vagy éppen a tagállami alkotmánybíróságok miként mennek szembe vagy éppen negligálják a luxembourgi bíróság döntését. Legyen szó a lengyel szénerőművek körüli vitáról, az európai kötvényvásárlási program körüli turbulenciáról, az uniós jog elsőbbségének megkérdőjelezéséről vagy éppen a migrációs kérdésről, nyilvánvalónak tűnik, hogy az uniós jog szándékos figyelmen kívül hagyása nem éppen ritka jelenség. Ugyanakkor a szakirodalomban sem ismeretlen jelenség, hogy neves kutatók és európai joggal foglalkozó szakemberek szólítsanak fel arra, hogy a tagállamok egészen egyszerűen hagyják figyelmen kívül az Európai Bíróság döntését, ahogy a Laval-ügyek kapcsán a hazai munkavállalók érdekeit szem előtt tartó egykori német államfő és alkotmánybíró Roman Herzog vagy éppen az EU egyik legismertebb német kutatója azt meg is tette.
Kritikusok ilyenkor általában arra hívják fel a figyelmet, hogy ezek az esetek veszélyes precedenst teremtenek, amely könnyen elvezethet az Unió felbomlásához. Ezen apokaliptikus jóslatokat ugyan kellő óvatossággal érdemes kezelni, mivel kvantitatív módszerekkel dolgozó tanulmányok mutatják, hogy a nyílt szabotázs arányaiban csökkent a kilencvenes évektől kezdődően, az azonban kétségkívül igaz, hogy a Bíróság döntésének szándékos figyelmen kívül hagyása elég éles szituációkat teremthet.”