Ki a háborús pszichózisból

2022. február 18. 10:16

Jó lenne több önreflexió azoktól, akik gyártották az oroszok ellen harcba hívó propagandát.

2022. február 18. 10:16
null
Lakner Dávid
Magyar Hang

„A Telegram-csatornáján kérte az amerikai és a brit sajtótermékeket Marija Zaharova, hogy közöljék az orosz megszállások esedékes dátumait az évre. Szeretné végre megtervezni a vakációját, tette hozzá az orosz külügyi szóvivő. Zaharova külön ki is emelte a Bloomberget, a The New York Times-t és a The Sun-t, bár valószínűleg véletlenszerű választásokról van szó. Mondhatta volna akármelyik másik, mainstream nyugati sajtóterméket.

Az orosz politikus gúnyos megjegyzése nem önmagában áll, a következő napokban-hetekben feltehetően bőven érkeznek majd még hasonlók. Mi pedig örülhetünk majd mindnek, mert ez valóban azt fogja jelenteni, hogy a támadás mégsem indult meg.

Az orosz imperializmus, harci szellem felől persze kevés kétségünk lehet. Nem lehetett a múltban, Vlagyimir Putyin esetében pedig szintén nem. Láthattunk eleget az elmúlt tíz évben, a krími események óta különösen. Ez viszont még nem jelenti, hogy bármikor, bármi rosszat készpénznek kell vennünk, amit a nyugati hírszerzés, illetve amerikai vezetők állítanak az orosz szándékokról. Márpedig az elmúlt hetekben ez történt. Már a támadás napja is megvolt, a pánikkeltés érthető következményeivel: bezuhanó tőzsdével, menekülő külföldiekkel, csúcsra járatódott háborús pszichózissal. Az orosz fél eközben folyamatosan azt mondta, hogy dezinformációs kampányról van szó, csupán szokásos hadgyakorlatát folytatja, aztán vissza fog vonulni. Ami láthatólag meg is történt, bár az amerikaiak és a NATO még ragaszkodnak ennek ellenkezőjéhez, szerintük az oroszok továbbra is az ukrán határnál gyülekeznek.”

Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Mihail Klimentyev

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Madasa Hatter
2022. február 18. 19:04
Valaki merje már megírni hogy a Krim-i eseményekhez is a köcsög amerikai imperializmus és tevőleges cselekvésük vezetett, és orosz részről tökéletesen érthető miért volt rá szükség.. Amerika nem bír magával. Szarban vannak otthon ezért inkább megpróbálják szétbaszni a világ egy másik felét..
ThunderDan
2022. február 18. 15:53
A ti oldalatok gyártotta, Lakner!
Dicsértessék
2022. február 18. 12:23
Igen, jól látjuk: A nyugat egy agresszív és fasiszta közösség, amely pillanatnyi érdekei szerint hazudik és manipulál. Szabad hinni a szemünknek.
olvass
2022. február 18. 12:08
"Az orosz imperializmus ... felől persze kevés kétségünk lehet. ... Láthattunk eleget ... a krími események óta különösen." Ennek a szerencsétlennek annyira fixálódott "nyugat jó, kelet rossz" (két láb jó, négy láb rossz) narratíva, hogy még mindig képtelen árnyaltabban látni a világot. Mintha nem az amerikai imperializmus állna az új évezred kezdetének szinte minden rettenete mögött. (Beleértve a 9/11-et is.) (Mutass egy világtengert, ahol nem cirkál legalább egy amerikai hadihajó és hogy vele szemben mennyi oroszt találsz!) Amúgy a Krím a lehető legrosszabb példa az orosz imperializmusra. Mindig is oroszországhoz tartozott, olyannyira, hogy ott van (volt) az orosz (szovjet) déli flotta állomáshelye. Abban, hogy most az elszakadással kacérkodó Ukrajnától ezt visszavették, nehéz hódítási szándékot fölfedezni. (Még Hruscsov csatolta Ukrajnához a nagy Szovjetunión belül, amikor nyilván csak adminisztrative volt jelentősége, hova is tartozik) Ezzel szemben ami a Majdanon, vagy az "arab-tavaszban" történt, az az imperialista terjeszkedés mintapéldája, még ha nem is (közvetlenül) az USA fegyvereivel történt. És ezen az sem változtat, hogy mi is az USA szövetségi rendszerében vagyunk. (Ma már nem szavaznám meg a belépést.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!