„Göncz Árpád: »Erkölcsi és politikai késztetést éreztem, hogy “plebejus” államfő legyek, aki a magyar politikai élet színpadára képes visszahozni a mosolyt – mert anélkül nemcsak politizálni, hanem élni sem lehet –, aki minden döntésénél mindkét fél, kormány és ellenzék szempontjait figyelembe veszi, akinek nemcsak tiszte, de kötelessége is az egyensúly őrzése, a mérséklet, a politikai jó modor meghatározása.«
Annyira, de annyira vágyunk ez után a mosoly után! Bárcsak jönne egy olyan államfő egyszer végre, aki ezt az erkölcsi tisztaságot vissza tudná hozni a politikába. Mert az a baj, hogy a politikusaink valahogy elfelejtették azt, hogy ők a köz ügyét kellene, hogy szolgálják. ezért választjuk meg őket, ezért szavazunk nekik bizalmat. Ezt egyedül az odaadó, nemes lelkű szolgálattal viszonozhatnák nekünk. Olyan politikusok, államfők vagy államnők kellenének ennek az országnak, akiket nem az egomán hatalmi megszálottságuk és nárcisztikus önimádatuk vezet, hanem az, hogy valóban dolgozni akarnak ezért a hazáért. És nem csupán az üres szlogenek és óriásplakátok vagy az »ideológiai hidegháború« (Novák Katalin) szintjén.