„Annak a gimnáziumnak a tanárai is csatlakoztak a sztrájkhoz, ahova én jártam. Büszke vagyok rájuk. Eszembe jut, egyszer amikor épp diákönkormányzat választás volt, egyik tanárunk (tudom ki, de az engedélye nélkül nem nevesítem) az óráján fogott minket és az egész osztályt leterelte az urnához szavazni a diákönkormányzat jelöltjeire. És bizony, ezt várnám a jó tanároktól: polgári öntudatra nevelést. Így is, meg van, amikor kényszerűségből személyes példamutatással. Most éppen sztrájkkal.
Nem maradt más, pedig a tanárok szeretnek tanítani. Amikor már a jó tanárok is úgy érzik, hogy jobbat tesznek a diákjaiknak azzal, ha beszüntetik a munkát, az nagyon súlyos helyzetet jelez. Nagyon nagyon el kell cseszni a dolgokat ahhoz, hogy a legelkötelezettebb, legszenvedélyesebb tanárok is a sztrájkhoz nyúljanak. Idáig jutott ez a kormányzat. És ez nem az ellenzéken múlt, nagyon béna kommunikációs terelési kísérlet a kormánytól, mert 12 éve rajtuk múlik, milyen körülmények vannak az oktatásban. Ha a kormány jól végezné a dolgát, nincs az az ellenzéki uszítás, ami a tanárokat eredménnyel sztrájkra hergelhetné.