Nulla

„Pártnyilatkozatot hitvallásnak nevezni maga a blaszfémia - egy magát kereszténynek beállító párt részéről különösen. A hitvallás (például az apostoli a katolikusoknál, vagy az ágostai az evangélikusoknál), más szóval az alapvető hitelvek kinyilvánítása az Istenről szól: arról, hogy kiben és miért hiszünk. Mára ugyan komoly szakirodalma keletkezett annak, hogyan vált az Orbán-hit a létező legrosszabb értelemben vett, a történelmi egyházak legnegatívabb korszakait idéző, kétely és kritika nélkül elfogadandó valláspótlékká Magyarországon, de attól még a tíz évvel ezelőtt az egypárti pótalkotmány elé biggyesztett, történelemhamisító igyekezettől áthatott ideológiai óhaj- és deklarációgyűjteménynek annyi köze sincs a hitvalláshoz, mint az alaptörvénynek nevezett folt-hátán-folt fércműnek egy tisztességes alkotmányhoz.

A hitvallás ugyanis olyasmi, amit a hitvalló annyira igaznak gondol, hogy adott esetben kész akár az életét is áldozni érte, az igazság melletti tanúságul. Ebből a szemszögből különösen tanulságos szöveg az alaptörvény nulladik fejezete: erre szokták mondani, hogy nem öregedett szépen. Merthogy a NER utolsó hónapjaiban, visszatekintve az elmúlt évtizedre, mit kezdhetünk az olyan mondatokkal: »Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét«, »Vállaljuk, hogy (…) a Kárpát-medence ember alkotta és természet adta értékeit ápoljuk és megóvjuk«, »Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét«, »Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése«, »Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi«?”