„Egy haláleset mindig borzalmas, és mindig a gyász által okozott sokkhatás uralja az első reakciókat. Nem volt ez másképp az ellenzéki körökben ismert facebookos aktivista, Homonnay Gergely esetében sem. A magyar sajtó szándékosan szűkszavúan számolt be a haláleset körülményeiről, majd néhány részlet is kiderült.
A milánói Corrierre della Sera egyik római munkatársa volt az, aki Homonnay szombat hajnali, tragikus halála után a helyszínen tájékozódva, részletes riportban számolt be arról, amit megtudott. A mentősökkel és az olasz rendőrség helyszínre érkező egységeivel, valamint annak a klubnak a tulajdonosaival, ahol a magyar aktivistát halva találták, egyaránt beszélt, ez alapján pedig megírta, hogy Homonnay mellett igen nagy mennyiségű, ismeretlen fehér port és ismeretlen folyadékot is találtak. Dulakodás nyomait nem fedezték fel az elhunyt testén.