„Csak egy dolog miatt néztem meg a Köztársaság Elnökének újévi beszédét” – írta újévi Facebook-bejegyzésében Molnár Gyula. Az MSZP politikusa, aki egykor még a párt elnöke is volt,
reménykedett benne, hogy Áder János bűnbánatot gyakorol, de csalódott.
Molnár úgy fogalmazott, „hátha az utolsó alkalommal mond egy olyan mondatot ami arra vonatkozik, hogy igen tudom, de bocs ez volt a dolgom és megfizettek (annyira szégyellem magam hogy ilyet egyáltalán leirhatok) , vagy hiszek, hittem benne. De semmi!”
A szocialista politikus semmitmondónak érezte Áder beszédét – csakúgy mint a korábbiakat – és hozzátette, hogy lassan csak „a jeltolmács” (Weisz Fanni - a szerk.) miatt nézi. Pontosabban nézik (hogy kik, az nem derült ki).
Végül megjegyezte, hogy
.Ez mondjuk az Országgyűlésben még előfordulhat, bár kettejük közül egyelőre Kövérnek van nagyobb esélye a parlamentbe jutni, a momentumos Tóth Endre ugyanis megverte Molnárt az előválasztáson az újbudai egyéni körzetben, ezért a „DK-nak ingyen odaadott” szocialista politikus egyetlen esélye egy befutó listás hely lehet a 2022-es voksoláson.