Nem sokkal e gyalázatos mondat után jelent meg a brit The Guardian vasárnapi kiadásában egy cikk, amelyben a baloldal jelöltje igaz kereszténynek hazudja magát, azt állítva, hogy ő már akkor is templomba járt, amikor Orbán Viktor KISZ-tag volt. Ekkor, 1977-ben a hódmezővásárhelyi polgármester ötéves volt, vagyis kisgyermek, akit nyilvánvalóan a szülei vittek templomba, ebben a korban még senki nem lehet öntudatos keresztény, szellemileg nem érett még rá.
De a nagyobb probléma az, hogy ez az ember önmagát igaz kereszténynek meri nevezni ma is, miközben idős emberek halálát üdvözítőnek tekinti, mert az szerinte a saját választási esélyeit növeli. Ezt a kijelentést nem lehet másként értelmezni, mint halálkufárkodásnak. Jézus a kufárokat kiverte a templomból. Aki felebarátainak halálából remél hasznot, akár politikait is, az a kufárkodás minősített esete. Mostantól egyetlen keresztény vagy bármilyen vallású, akár ateista jóérzésű ember sem vállalhat közösséget ezzel a halálkufárral.”
Nyitókép: Földházi Árpád