Viszlát, és kösz a szavakat

Az újévi beszéd unalmas műfaj. Olcsó dolog lenne azzal viccelődni, hogy Márki-Zay Péter fő szövetségese iránti kollegiális szolidaritásból időzítette akkorra a magáét, amikor már a durvább szemlőhegy-szilveszteri macskajajt is elvitte a cica – nem is tennék ilyet. Ahogy magamtól nem is keresgélnék újévi beszédeket, ezt viszont feldobta a YouTube algoritmusa, én pedig nem tekertem tovább (remélem, ez a babona alapján nem jelenti azt, hogy egész évben MZP-beszédeket fogok hallgatni…)

De lássuk, mit mondott az ellenzéki miniszterelnök-jelölt! Például az elmúlt tizenkét évben példátlan innovációt és eredményt emlegetett, méghozzá az összefogást, amelynek gyümölcse természetesen az ő jelöltsége.

Nem mondta ki, de egészen innovatív volt a beszéde más szempontokból is: az átlagos politikus igyekszik legalább nem egy szövegen belül illusztrálni azt, amivel az ellenfelét vádolja – Márki-Zay azonban nem rettent vissza a kihívástól.

Így sikerült egy beszéden belül:

• emlegetni a fideszes karaktergyilkosságot és meleglobbi(stá)zni Szájert;
• elítélni a megosztottságot és a gyűlöletkampányt, de indirekt módon kizárni a tisztességes magyarok köréből mindenkit, aki nem az ellenzéki összefogásban bízik – hármas csavar: ugyanakkor a fideszes szavazók megszólításáról beszélni;
• elítélni a kormány „osztogatását” (két láb rossz!), majd bejelenteni ugyanazt, sőt mégolyanabbat (négy láb jó!), abból az uniós helyreállítási alapból, amit most visszatart az EU (négy láb jó!), de majd nekik odaadja (négy láb jó!)
• (Elszámoltatásról beszélni Gyurcsány Ferenc szövetségeseként nem ér pontot, „vótmá”)

S végül, ami tényleg egészen innovatív, mondhatni, az eddig is folytatott halálkampány csúcsa: 

• a koronavírus-járványban tragikus módon elhunyt honfitársaink haláláért egy az egyben a kormányt tenni felelőssé, majd a győzelem kulcsának látni, hogy sok az idős áldozat, akik szerinte zömmel fideszesek.

Itt kétszer vissza kellett tekernem, mert egyszerűen nem hittem el: 

Minősíteni nem szeretném, de ez finoman szólva is igen messze van az MZP-ék által fennhangon hirdetett „szeretet forradalmától”. 

S minden eddiginél nyilvánvalóbbá vált az is, hogy Márki-Zay varázsa úgymond addig tartott, amíg ki nem lépett a fényre. Azóta – hogy egy ellenzéki barátomat idézzem – minden megnyilvánulása mínusz fél százalék az ellenzéki összefogásnak. Annál kellemetlenebb, hogy lecserélni csak úgy már nem lehet – hiszen azzal elismernék, hogy az előválasztás importinnovációja 
csak demokratikus színjáték volt.

Ahogy nyilvánvalóan lemondani sem fog egykönnyen, ehhez túl erős a – némi eufemizmussal szólva – küldetéstudata, amit részben a köré épülő személyi kultusz is táplálhat benne, meg hát imádja a reflektorfényt. Ugyanemiatt még csak eldugni sem lehet áprilisig. De persze az is lehet aztán, hogy a lovak közé dobják a gyeplőt a pártok: ahogy nő a vereség esélye, egyre jobb ötletnek tűnhet idővel rátolni az egészet Márki-Zayra. Viszlát, és kösz a szavakat.

A miniszterelnök-jelölt beszédében szerepel egyébként még egy érdekes mondat, miszerint a Fidesz igyekezett volna segíteni valamiképpen az előválasztás során a számára előnyösebb – azaz gyengébb, alkalmatlanabb – jelölteket. Most kiderült, hogy ez teljesen felesleges lett volna: bármiféle segítség nélkül megoldja ezt az ellenzék egymaga, jobban mint bárki. Márki-Zay maga rá a bizonyíték.

Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila