Felgerjedt bennem a magyar virtus

„Amióta a »Magyarország előre megy, nem hátra« szlogen Orbán oldalán paradicsomos, a plakátokon pedig paradicsommentes változatban a Fidesz-kampány fő jelszavává lépett elő, többen végeztek eredetkutatást. (Bár nem nagyon kell, nem olyan bonyolult gondolat, hogy bárkinek magától ne juthatna eszébe.) Sokat használt, mára kissé elnyűtt darab, ott virított Tony Blair kampányában, de már Rákosinál és Honeckernél is.

Felgerjedt bennem a magyar virtus. Mi az, hogy Honecker, meg Blair? Szerintem az »előre-hátra« legszebb változata mégiscsak a zseniális Cseh Tamás-Bereményi szerzőpáros 1974-es dalában szerepel, refrénként a »Désiré apja« c. kompozíciójukban: »Előre, sohase hátra, előre, sohase hátra...«

Ha az Orbán-stáb nem nézné le saját közönségét annyira, hogy kampányzeneként a kurjongatós lakodalmas rockot kínálja nekik, ha nem csak ezt tekinti magyarosnak, hát Cseh Tamásékkal igazi zenét is találhatott volna az előre-hátrára.

Persze értem, miért nem ezt választották. Ez a szöveg igényesebb a paradicsomos bóvlinál, épp ezért nem minden része klappolna a Fidesz-kampányhoz. Ott kezdődik, hogy a dal hőse, az a bizonyos, aki előre megy, és sohase hátra, Désiré apja, fűtő a vonaton. (»Ó, az én papám fűtő,/ Ó, az én papám fűt...« Az még rendben, hogy Orbán is elől ül, mint masiniszta, de hogy egy fűtő- ezt valószínűleg snasszolná. Pedig néhányszor már jól befűtött az országnak.”

Nyitókép: MTI/Soós Lajos