Az új német „családmodell”

2022. január 17. 12:54

Amit a németek polgári családideálnak neveznek, csak kivételes esetekben valósult meg.

2022. január 17. 12:54
null
Kiss Károly
Magyar Nemzet

„A Merkel-kormányzás tizenhat évét mind a belföldi, mind a mérvadó külföldi lapok hasonlóan ítélik meg: stabilitásra törekedett, és ez változatlansággal járt. Németország lemaradt a digitalizációs versenyben, és infrastruktúrája is kissé elavult. És a sokat kritizált passzivitása is igaz: nem töltötte be az Európai Unióban és a világpolitikában azt a szerepet, amely gazdasági súlyánál fogva megilletné.

A leglényegesebb változás gazdasági téren az atomerőművek kiiktatása volt, de ez nem szolgálta egyértelműen a megújuló energiákra való áttérést; a barnaszéntermelés magas aránya megmaradt, és a hiányzó energiát a francia atomerőművekben termelttel és az orosz földgázimporttal pótolták. A politikában a menekültek 2015-ös tömeges beengedése váltott ki feszültségeket.

Az Ampel-koalíció kormányzása (amely elnevezést a közlekedési lámpa színei után kapta) máris eseménydúsabbnak ígérkezik, mindjárt hivatalba lépésének legelején. A koalíciós megállapodás szerint újraformálják a család intézményét. A család egy polgárjogi szerződés lesz két vagy több személy között.

Nemcsak a biológiai szülő veszti el jelentőségét a család meghatározása szempontjából, a szerelem is háttérbe szorul. »Bevezetjük a felelősségközösség (Verantwortungsgemeinschaft) fogalmát, amely két vagy több felnőtt közötti szerelmi kapcsolatot vagy házasságot jelent, akik egymás iránt jogi felelősséget vállalnak« – olvasható a koalíciós megállapodásban.

A Spiegel – bevallottan blaszfemikusan – a kétezer-huszonegy évvel ezelőtti történetet meglepően aktuálisnak tartja, és úgy véli, hogy az akkori családi kapcsolatok Jézus szülőházában alig tértek el a maiaktól. Anyja vadházasságban élt egy férfival, aki nem a vér szerinti apja volt, és akit ma »bónuszpapának« neveznének (mert a mostohaapa negatívan hangzik). A mai Németországban minden harmadik újszülött házasságon kívül születik. A válások aránya 38,5 százalékos. Nem ritkák a tarka családok. Egyedül a »házasságot mindenkinek« elve lenne új a Szent Család történetét feldolgozó evangelisták számára.

2017 óta törvényessé vált az azonos neműek házassága, és gyermeket is örökbe fogadhatnak. »A szex nélküli teherbeesés is lehetségessé vált, nincs hozzá szükség a Szentlélekre.« Az évi hétszázezer újszülött egy százaléka mesterséges megtermékenyítéssel fogantatik meg. Egyeseket két anya nevel fel, másoknak egy apjuk van, aki nem a biológiai apa. A tervek szerint a jövőben az össze nem házasodott pároknak is lehetőségük lesz az örökbefogadásra. Lehetővé válik majd az embrióadományozás és az altruisztikus indíttatású béranyaság is.

Mindez abnormális lenne? – kérdezi a Spiegel cikkírója. És arra a következtetésre jut, hogy az, amit a németek gyakorta polgári családideálnak neveznek, csak kivételes esetekben valósult meg. A bibliai történetekben vagy az emberi történelem során, amikor járványok pusztítottak, háborúk dúltak és éhínség volt, a meghalt családapát vagy -anyát gyorsan helyettesítették, így olyan tarka családok jöttek létre, amelyeket ugyan a társadalom nem ismert el, de amelyek a túlélést szolgálták. Egy német oktatási anyag szerint az az ideális családmodell, amikor a férj dolgozik, az anya pedig a gyerekeket neveli és a háztartást vezeti, az ötvenes-hatvanas évekre jellemző kivételes időszak volt Nyugat-Európában és Észak-Amerikában, és a hagyományosan gondolkodók ezt a két évtizedet tekintik mintának.”

A címlapkép illusztráció. Kép forrása: AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerencse
2022. január 17. 18:20
Ez szörnyü! Elmebeteg világ. Remélhetőleg az inga visszalendül.
TAVIROZSA
2022. január 17. 16:11
"Verantwortungsgemeinschaft" Szuper, akkor a család fogalma, változatlan tartalommal marad a normális!!
elfújta az ellenszél
2022. január 17. 14:48
A gyerek jogáról, ami a házasságnak nevezett, rituális elemeket tartalmazó szerződés racionális alapja, itt persze nem sok szó esik. Végeredményben gyerekre sincs szükség, pótolható egy örökbe fogadott aranyhörcsöggel
pollip
2022. január 17. 14:42
Az állattal való szex hol marad?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!