„Végre, végre! Végre itt vagy derék kormánypárti hülye, jer kebelemre! Tényleg annyira untam már a túloldali szerencsétlenek szerencsétlenkedéseit. Na, de most írt Bognár Zsolt. Ahogy a titulust olvashatjuk: a Madách Színház színművésze, bár a nagyérdemű inkább a Barátok közt egyik párepizódos mellékszereplőjeként és az egykori Rock Színház tagjaként őrzi emlékezetében a jeles konzervatív férfiút. (A kép jobboldalán, igen, ő az).
Azt, hogy mit írt, azt nem teljesen értem, de ez így szokott lenni. Ez volt már a helyzet Kulkával vagy Karsai Györggyel, a volt SzFE volt tanárával, akkor se lehetett kihámozni a lényeget, csak hogy a néhai Kerényi Imre buzizását dicsőítette, vagy Szakács Árpád kultúrharcost és társasházkezelőt magasztalta (akinek a kegyvesztetté válását követően az elismerő sorokat nem árt majd törölni). Azt sem vágom, hogy miként kerülök a fölsorolásba, amelyik tartalmazza egy nyugdíjas ombudsman, egy jogi egyetemi oktató, egy szociálpszichológus meg egy volt politikus nevét (ők bizonyára roppant szomorúak lesznek, hogy nem kapnak Pulitzert).