Éppen tizenegy évvel ezelőtt, 2011 januárjában indult a külhonban élő magyarok kedvezményes honosítása.
„Az állampolgársági törvény elfogadása természetes reakció volt a 2004-es eredménytelenül zárult népszavazásra, amelynek kampányában a hazai pártok megmutatták igazi arcukat, azt, hogy mit gondolnak nemzetről és hazáról. 2004. december 5. után elvált az ocsú a búzától, azóta nincs helye a mellébeszélésnek: valaki vagy nemzeti, vagy nemzetietlen. Ha pedig valaki azt hangoztatja, hogy ő elsősorban európai és világpolgár, egészen biztosak lehetünk abban, hogy az utóbbi csoportba tartozik. Azóta ha valaki mégis blöffölni próbál ebben a kérdésben, az rövid úton kiderül, és számíthat minden józanul gondolkodó magyar ember megvetésére.
Hiába próbálkozott ezzel a trükkel a politikában láthatóan zöldfülű, marionettbábuként rángatott baloldali főjelölt, senki nem hitte el neki, hogy ő igazán és őszintén nemzeti elkötelezettségű. Leggyorsabban éppen a külhoniak határolódtak el tőle, és jelezték, hogy nem tartanak igényt a nagyon is kampányízű és -szagú közeledésére, nem akarják rajta keresztül „összegyurcsányozni” magukat. A külhoniakban valószínűleg érzékenyebbre vannak hangolva a szenzorok, az elmúlt évszázad kifejlesztette bennük azt a bizonyos „hetedik érzéket”, aminek segítségével könnyen és gyorsan különbséget tudnak tenni a hozzájuk érdekből, számításból vagy nemzeti elkötelezettségtől vezéreltetve, szeretettel és érdek nélkül közeledők között.
A határon túl élő magyarok magyar állampolgárság iránti, várakozásokat messze felülmúló érdeklődése annak egyértelmű bizonyítéka, hogy Magyarországot továbbra is hazájuknak, anyaországuknak tekintik, a könnyített állampolgárság megadását pedig történelmi igazság- és elégtételnek. Nem kellett csalódniuk Orbán Viktorban és az általa vezetett kormányokban, mert az első adandó alkalommal, az első intézkedések között tettek azért is, hogy jóvátegyék a 2004-es baloldali nemzetárulást. A határon túlra juttatott, az identitás megőrzését célzó kulturális, oktatási, nevelési támogatások összegükben megtöbbszöröződtek, és olyan új támogatási formák is megjelentek, mint a gazdaságfejlesztés, a sportfejlesztés vagy a közvetlen családtámogatás.
De ami akár még ennél is fontosabb, hogy kialakult a nemzeti összetartozás érzése.
Ma már egyetlen magyarnak sem kell magát elhagyottnak és magányosnak éreznie, éljen akár a Kárpát-medence, akár a nagyvilág bármelyik szegletében, mert tudhatja, hogy van egy nemzet és van egy ország is, amelynek az ő léte fontos és számít.
Ez egy olyan közös eredmény, amire mindannyian büszkék lehetünk. Éppen ez, a lelki összetartozás élménye az, amit a baloldal esetleges hatalomra kerülése elsősorban veszélyeztet. Éppen ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez ne forduljon elő, mert amit ily módon elveszíthetünk, nem biztos, hogy később még egyszer jóvátehető.”
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Ivan Krasztev a Partizán műsorában kijelentette, hogy egy ekkora váltás „rengeteg változást” tesz lehetővé. A kérdés az, hogy mennyi időt ad magának a magyar társadalom, hogy eldöntse mit akar.
„Én egy vagyok a kétmillióból, aki ezeknek soha be nem hódol.”
Az Európai Néppárt elnöke szerint Orbán vereségével a Patrióták elvesztették a vezetőjüket, ami „nagyszerű hír mindannyiunk számára”.
Orbánék rövid megingás után megtalálták a biztos utat.
Óriási vita alakult ki az EU-csúcson.
A kényszerházasságok és a nők elleni kulturális alapú erőszak egyre súlyosabb problémát jelentenek az uniós tagállamokban: Olaszországtól Németországig sorra derülnek ki a megdöbbentő esetek.
Magyarország több ezer milliárd forintnyi uniós forrásra számíthat a következő években. De mit jelent ez valójában a gazdaság számára? A 4-es metró példáján keresztül megnézzük, hogyan működik a gyakorlatban az EU-s finanszírozás, és mi történik a pénzzel, miután megérkezik az országba.
