Az új berlini kormány a programja alapján egész Európát élettérnek tekinti

2021. december 11. 08:25

Német tragédia, hogy nem gyengébbek, csak ostobábbnak voltak, mint történelmi ellenfeleik.

2021. december 11. 08:25
null
Bálint Botond
Bálint Botond
Pesti Srácok

„Németország a tanulságos példája annak, hogy az elemi józan ész és az erő nem járnak kéz a kézben. A németek mindkét vesztes háborújukban az európai hegemónia megszerzését tűzték ki célul. Tulajdonképpen katonai értelemben erre meg is volt az esélyük. Európa szerencséje, hogy nem kellett megtudnunk, mit kezdtek volna új birtokaikkal, mert szimplán hülyébbnek bizonyultak, mint szintén nem túl éles eszű ellenfeleik. Ez az igazi német tragédia: hogy nem gyengébbek, hanem csak ostobábbnak voltak, mint történelmi ellenfeleik.

Az új német szociáldemokrata, zöld és liberális kormány olyan kormányprogramot rittyentett össze, ami azon az illúzión alapul, hogy a mai Németország is erős, és korábbi ellenfelei is hozzáhülyültek az elmúlt néhány évtizedben. Ez utóbbi igaz sajnos, de az első feltételezés teljesen téves. Németország ugyan gazdasági nagyhatalom még, Merkel hatalomra kerülésekor még a világ strukturálisan legerősebb gazdasága volt és reálértékben pedig Amerika után a második legerősebb. Ezt a státuszt sikerült letornászni oda, hogy ma világviszonylatban a német gazdaság és a német társadalom már csak a hanyatló Európa »beteg embere«.”

Nyitókép: MTI/AP/Markus Schreiber

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2021. december 12. 11:25
A németek vezetésével Magyarország és Európa már kétszer is tragédiába jutott. Nem kellene harmadszor is tönkre tenni az életünket.
matykox
2021. december 11. 17:12
Hát a Lebensraum ideológiája praktikus - mint a németekk voltak valamikor. Azonban Botond itt egy dolgot nem vett számításba: ugyan hülyültek az egykori "szövetségesek" - de még mennyire! - őket most sem tartja katonai erő megszállva! Míg bezzeg germanistánt igen! Ugyan ezt igyekeznek puhán és láthatatlanná tenni, de a II. Vh utáni status quo ebben a tekintetben nem sokat módosult. A francok már nem megszállók ugyan, de transzatlanti póráz erősebb, mint a '80-as évek vége óta bármikor.
nempolitizálok
2021. december 11. 16:46
Ha a németek le tudnák rázni a libsi diktatúrát, lenne esélyük.
Pamacs
2021. december 11. 15:47
1. A V4-ből V 10-et kell fabrikálni, mielőbb!- de, sajna, a nyugatiak, üveggyöngyökért veszik meg körülöttünk a tótokat, oláhokat, szerbeket, horvátokat, szlovéneket. Sokkal, de sokkal jobban jelen kellene lenni e szomszédoknál, a kommunikációban, igaz tájékoztatásban, az ottani lakosságot illetően! 2. Erősen fegyverkezni kell, orosz, izraeli és kínai fegyverek is, saját haderő szükséges, nemzeti. A hivatásos állományt is növelni kell, de, a tartalékosokat sokkal alaposabban kiképezni, és számukat megsokszorozni. 3. Az ifjúság hazafias, patrióta nevelésére háromszor ennyit kell költeni, de még az is kevés lesz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!