Erre vártunk: a lengyel elnök kimondta, újraaktiválná a V4 csoportot

„Nyugat-Európa az utóbbi időben túl sok hibát követett el ahhoz, hogy közömbösek maradhassunk ezekkel szemben” – jelentette ki Karol Nawrocki.

December 13-án Magyarországra látogat Emmanuel Macron.


„Friss: Jövő hétfőn Magyarországra érkezik Emmanuel Macron francia államfő. Újabb fejezet az „elszigetelődött” Orbán Viktor történetében.
December 13-án Magyarországra látogat Emmanuel Macron, és csúcstalálkozón vesz részt a visegrádi országok miniszterelnökeivel.
A jövő hétfői program tervezete szerint a francia államfő kétoldalú megbeszélést folytat Áder János köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Ezt követően a Várkert Bazár épületében a V4-ek kormányfői egyeztetnek egymással, majd csatlakozik hozzájuk a francia elnök.
A V4-Franciaország csúcstalálkozó után közös nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak, és a program munkavacsorával zárul.”
Fotó: Deák Dániel, Facebook