Míg az újonnan megválasztott kormányzó, Glenn Youngkin nemrégiben aratott győzelme Virginiában jelentős visszalépést jelent azoknak, akik a kritikai fajelmélet és más baloldali tantervek iskolai bevezetését szorgalmazzák, ez semmiképpen sem jelenti ezen erők végleges vereségét. Youngkin csak 65 000 szavazattal nyert, és azok a körzetek, amelyekben a leginkább radikalizálódott iskolaszékek vannak, mint például szülővárosomban és Loudoun megyében, továbbra is arra a jelöltre szavaztak, aki úgy gondolta, a szülőknek nem szabad beleszólniuk az iskolai oktatásba.
Az Egyesült Államokban továbbra is gyerekek milliói vesznek részt átpolitizált oktatásban, és nincs reális esély az állami vagy helyi közigazgatás megváltoztatására. Még ha a szülők úgy is döntenek, hogy otthon tanítják gyermekeiket, a jelenlegi helyzet gyakran szükségessé teszi, hogy főiskolára küldjék őket, olyan intézményekbe, amelyeket régóta a baloldal ural. A szilárdan konzervatív államokban élő szülők szintén szembesülnek ezzel a nehézséggel, mivel a legtöbb kormányzónak utána kellene járnia és le kellene számolni a saját állami egyetemein jelen lévő radikális tanárokkal. Így a gyerekek nevelése ezekben az államokban gyakran azt jelenti, hogy számtalan, woke-ok uralta oktatási intézményhez kell igazodni.
Noha ez reménytelen helyzetnek tűnhet a gyermeket nevelők számára, a szülőknek be kell látniuk: annak ellenére, hogy gyermekeik nagymértékű politikai befolyással szembesülhetnek az iskolában, az egyetemen és a társadalomban egyaránt, mégis a szülők jelentik a legjelentősebb erőt gyermekeik nevelésében.
Tudjuk ezt, mert éppen 65 évvel ezelőtt Magyarországon a szülők egy olyan generációt neveltek fel, amely fellázadt a baloldali totalitarizmus ellen és amely esemény megrázta a Szovjetuniót.
Ez az »ellensúly« szerte Magyarországon elterjedt és sok magyar család ellenpontozta is a »propagandaiskolák« ideológiai prédikációit. Egy magyar, akivel találkoztam, elmondta, hogy az 1950-es években a családjával folytatott számos beszélgetése végződött azzal, hogy »erről egy szót sem az iskolában«. Ezekben a titkos otthoni beszélgetésekben a szülők, miután fárasztóan hosszú műszakokban dolgoztak, mégis időt szakítottak arra, hogy megtanítsák gyermekeiket a vallásra, a történelemre és a kultúrára. Mivel a magyar kultúrát, mely az egyedülálló nemzeti történelemen, vallásosságon és a Nyugathoz való kötődésen alapult az állami oktatási rendszer teljes mértékben elítélte, a szülők feladatává vált, hogy hagyományaikat, tudásukat, történelmüket továbbadják gyermekeiknek.