Szülők a propaganda ellen: Magyarország példája

Míg az újonnan megválasztott kormányzó, Glenn Youngkin nemrégiben aratott győzelme Virginiában jelentős visszalépést jelent azoknak, akik a kritikai fajelmélet és más baloldali tantervek iskolai bevezetését szorgalmazzák, ez semmiképpen sem jelenti ezen erők végleges vereségét. Youngkin csak 65 000 szavazattal nyert, és azok a körzetek, amelyekben a leginkább radikalizálódott iskolaszékek vannak, mint például szülővárosomban és Loudoun megyében, továbbra is arra a jelöltre szavaztak, aki úgy gondolta, a szülőknek nem szabad beleszólniuk az iskolai oktatásba.

Az Egyesült Államokban továbbra is gyerekek milliói vesznek részt átpolitizált oktatásban, és nincs reális esély az állami vagy helyi közigazgatás megváltoztatására. Még ha a szülők úgy is döntenek, hogy otthon tanítják gyermekeiket, a jelenlegi helyzet gyakran szükségessé teszi, hogy főiskolára küldjék őket, olyan intézményekbe, amelyeket régóta a baloldal ural. A szilárdan konzervatív államokban élő szülők szintén szembesülnek ezzel a nehézséggel, mivel a legtöbb kormányzónak utána kellene járnia és le kellene számolni a saját állami egyetemein jelen lévő radikális tanárokkal. Így a gyerekek nevelése ezekben az államokban gyakran azt jelenti, hogy számtalan, woke-ok uralta oktatási intézményhez kell igazodni.

Noha ez reménytelen helyzetnek tűnhet a gyermeket nevelők számára, a szülőknek be kell látniuk: annak ellenére, hogy gyermekeik nagymértékű politikai befolyással szembesülhetnek az iskolában, az egyetemen és a társadalomban egyaránt, mégis a szülők jelentik a legjelentősebb erőt gyermekeik nevelésében.

Tudjuk ezt, mert éppen 65 évvel ezelőtt Magyarországon a szülők egy olyan generációt neveltek fel, amely fellázadt a baloldali totalitarizmus ellen és amely esemény megrázta a Szovjetuniót.

Ez az »ellensúly« szerte Magyarországon elterjedt és sok magyar család ellenpontozta is a »propagandaiskolák« ideológiai prédikációit. Egy magyar, akivel találkoztam, elmondta, hogy az 1950-es években a családjával folytatott számos beszélgetése végződött azzal, hogy »erről egy szót sem az iskolában«. Ezekben a titkos otthoni beszélgetésekben a szülők, miután fárasztóan hosszú műszakokban dolgoztak, mégis időt szakítottak arra, hogy megtanítsák gyermekeiket a vallásra, a történelemre és a kultúrára. Mivel a magyar kultúrát, mely az egyedülálló nemzeti történelemen, vallásosságon és a Nyugathoz való kötődésen alapult az állami oktatási rendszer teljes mértékben elítélte, a szülők feladatává vált, hogy hagyományaikat, tudásukat, történelmüket továbbadják gyermekeiknek.

Ez tette lehetővé a tanulóknak, hogy átlássák azokat a hazugságokat, amelyeknek az iskolában ki voltak téve. Amikor reformot követelve kivonultak az utcára, majd később hősiesen harcoltak a Vörös Hadsereg ellen, olyan generációs tudást hordoztak, amely arra sarkallta őket, hogy fellázadjanak az ellen, amiről tudták, hogy rossz. Bár az 1956-os forradalmat leverték, és a szabadság álmát elhamvasztották, a magyar szülők újra felvették gyermekeik pajzsaként és útmutatójaként betöltött szerepüket a folytatódó kommunista uralommal szemben. Amikor a rendszer a nyolcvanas évek végén kezdett összeomlani, a főiskolások és a magyar fiatalok ismét nagy szerepet játszottak a kommunista rendszer lebontásában, az 1989-es úgynevezett kerekasztal-beszélgetésekben és az 1990-es első demokratikus választásokon Magyarországon.

Az 1956-os példát és általában véve Magyarország kommunizmussal kapcsolatos tapasztalatait tanulmányozva némi reményt meríthetünk ebből az epizódból; még egy széles körben elterjedt, szervezett propagandakampány sem feltétlenül sikeres. Ennek a reménynek azonban együtt kell járnia annak tudatával, hogy a kommunista oktatási rendszer Magyarországon csak azért bukott meg, mert a családi nevelés sikeres volt.

Amíg teljes oktatási rendszerünket, az állami, a magán- és a főiskolai oktatást vissza nem hódítjuk a baloldali ideológia karmaiból, addig minden szülő feladata, hogy felkészítsen és felneveljen egy olyan nemzedéket, amely képes ellenállni a baloldali ideológia hatásainak. Kétségtelen tehát, hogy a szülők elkötelezettsége a gyermeknevelésben sokkal fontosabb, mint a kormányzó személye és az iskolaszék összetétele.

(Stephen Sholl a Mathias Corvinus Collegium vendégmunkatársa. Korábban a Magyar Nemzeti Emlékezet Bizottságának, a kommunizmus magyarországi hagyatékát vizsgáló független kutatóintézetnek volt munkatársa.)

Fotó: MTI Fotó: E. Várkonyi Péter