Nem demokratikus az az eljárás, hogy ideológiai szempontok alapján ítélnek el tagállami kormányokat, azok törvényhozási munkája miatt.
A sajtótájékoztatón Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is megjelent, aki elmondta, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága legfőbb feladata, hogy felügyelje, hogy az Európa Tanács 47 tagállamának bíróságai a tisztességes eljárás szabályainak megfelelően járnak-e el. Lomnici ismertette egy tudományos kutatás eredményeit is, amelyek azt mutatják, hogy:
az elmúlt évtizedben az EJEB mintegy száz bírája közül 22 érkezett a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványokhoz tartozó szervezetektől.
A bírók által korábban képviselt szervezetek így „sorra nyerték meg az eljárásokat, miközben a „nem kebelbéliek” rendszeresen vesztesek lettek.
Többek mellett Zsigmond Barna Pál kezdeményezésére indított eljárás végén az EJEB módosította delegálási és összeférhetetlenségi szabályait, célul tűzve ki a kezdeményezők által kifogásolt összefonódások megszüntetését. Ennek eredményeként az áprilisi választáson már nem kerültek a Soros-szervezetekhez kötődés miatt kifogásolható bírók a testületbe.