Pillanatfelvétel: Kína I.

„A kelet-európai kommunista rendszerek kifulladásával egy időben Kína is szakított a szovjet típusú kommunizmussal. A váltásra Mao Ce-tung halála után utódja: Teng Hsziao-ping vezetésével került sor. Teng olyan forradalmi változást indított el, aminek világtörténelmi jelentősége a bolsevik puccshoz mérhető. Már a hetvenes évek végén több marxista dogmát is nyíltan megkérdőjelezett. Arra hivatkozott, hogy Lenin, Sztálin és Mao is újraértelmezte Marx és Engels tanításait, és az új kínai nemzedéknek is ezt kell tennie. 1978-ban arra szólította fel a párttagokat, hogy hagyják az üres elméleteket, legyenek gyakorlatiasok, mert, »az igazságról a gyakorlat és nem az elmélet dönt«. Teng elvetette az osztályharcot, az osztályok közötti együttműködésre, a valóságos érdekellentétek áthidalására helyezte a hangsúlyt. Utat engedett a magántulajdonnak, a mezőgazdaságban a háztáji gazdaságoknak, majd a tervgazdálkodás helyett a piacgazdaságnak.

Megnyitotta Kínát a külföldi tőke előtt. Nyugatra küldte tanulni és tapasztalatot szerezni fiataljait, szakembereit. Feladta az egyenlők kizsákmányolásmentes társadalmát ígérő forradalmi célt: a kommunizmust. »Először pár embernek kell meggazdagodnia ahhoz, hogy később mindannyian gazdagok lehessünk« – mondta. Erénynek tekintette a gazdagodást, támogatta a vállalkozásokat. Újra a családot tekintette a társadalom alapegységének. A kapitalista gazdasági rendszerre való visszaállással párhuzamosan biztosította, sőt megszilárdította a pártállam társadalmi, politikai vezető és irányító szerepét. Miután Kína egy szigorúan materialista, parancsuralmi rendszer volt, az államkapitalizmusra és a Nyugat haszonmaximálásra fókuszáló stratégiájára különösebb zökkenő nélkül állt át. Mindezt segítette, hogy addigra már egy ideje újra érvényesültek a konfuciánus, meritokratikus elvek. Kína kereskedelmi és üzleti tapasztalatait évezredek formálták, ahogy azt az önképüket is, miszerint ők a világ közepe, és Kína nem más, mint az ég alattiak egyesülése. Az államkapitalizmusra való átállás biztosította a régi-új kínai modell túlélését, amiben az volt az új, hogy a kommunista párt tagjai közül kerültek ki az állami tisztségviselők.

»A marxizmus nem doktrína, hanem módszer« – Engels

Mire mi 1989-ben a vasfüggönyt leromboltuk, Kína már lepéselőnyre tett szert a visszakapitalizálódásban. Kommunistátlanította marxista-maoista államvallását, megfosztotta azt utópikus jellegétől, miközben legfontosabb építőköveihez továbbra is ragaszkodott. Ateista, materialista és relativista maradt. A történelmi haladás biztosításának terhét levette a kínai munkásosztály válláról és a tudományizmusra bízta.

A 21. századba lépő Kína sikeresen ötvözte a forradalomtalanított marxizmust a neoliberalizmus gazdaságfilozófiájával. Mindkét nyugati ideológiát a maga képére igazítva, olyan hatékonnyá tette gazdaságát, hogy az mára az egész világot lekörözte. Úgy tűnik, hogy a transzatlanti térség neomarxista-neoliberális frigye a kínai sikerprojekt tükörképévé vált. Akárhogy is van, az éppen kibontakozó USA-Kína közötti újabb hidegháborút egyre kevésbé terheli ideológiai szembenállás, bármennyire is »diktatúrázik« Washington. A két fél közötti ellentét mostanra kizárólag hatékonysági, haszonmaximálási és gazdasági, illetve területfoglalási versengésről szól. Rendszereik ugyanis felettébb hasonlókká váltak, neomarxista-neoliberális elitjeik itt is, ott is, kizárólag a profitra fókuszálnak. Egyaránt ateisták, materialisták, relativisták, nihilisták. Abban is hasonlatossá váltak, hogy állampolgáraik szabadságát a technológiai eszközök egyre korlátlanabb lehetőségeit kihasználva, gátlástalanul kiszolgáltatják a saját, illetve a mindenhatóvá tett állam ellenőrzésének. A különbség legfeljebb annyi, hogy Kína pragmatikusabb és rég letett a »tökéletességizmusról«. Már évtizedek óta abbahagyta a »barbár« világ átformálását. Nem akar másokat átnevelni, illetve tökéletesíteni. Legalábbis rövid távon. Egyelőre üzletet akar és hasznot. Biológiai, genetikai, géntechnológiai kutatásait, klónozásait is hasznossági és piaci szempontjainak rendeli alá. Marxizmusából minden idealizmust kiiktatott, ami maradt, azt az állam és a fennálló hatalom reálpolitikai érdekeinek szolgálatába állította. Moralizálásra és »jóemberkedésre« nem vesztegeti az energiáit.

Fotó: Ding Haitao / XINHUA / Xinhua via AFP