Rezsiharc

2021. december 18. 21:21

Megakadt az Európai Tanács torkán az emelkedő energiaárak problémája.

2021. december 18. 21:21
null
Őry Mariann
Őry Mariann
Magyar Hírlap

„Elhúzódott a koronavírus-járványról szóló egyeztetés és az energiavita is. Kora este egy némileg kétségbeesett uniós diplomata már azzal viccelődött a Politicónak, hogy tudósítóik készültek-e hálózsákkal.

Erre ugyan végül nem lett szükségük, hiszen az éjszaka közepén lefújták a tanácskozást, ám az energiavitának nem értek a végére. Ez lett a legnehezebb kérdés, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke még a nap első felében egyszer fel is függesztette a vitát, hogy gyorsan átvegyék a többi ügyet is, különben azokra sose került volna sor.

A záró sajtótájékoztatón Michel az Oroszországról szóló megbeszéléssel kezdte beszámolóját, akaratlanul felhívva a figyelmet az unió saját nyomorúságára. Az unió továbbra is úgy akar keménykedni Oroszországgal, hogy nem veszi tudomásul saját világpolitikai súlytalanságát. Az EU-tól legfeljebb azok az országok rettennek meg, amelyeknek szükségük van az európai gazdasági támogatásra, de Vlagyimir Putyin éppenséggel nem egy uniós fejlesztési pénzekre éhező afrikai országot vezet, hanem egy nagyhatalmat.

Az már évek óta látható, hogy az uniónak még a saját szomszédságában zajló konfliktusokban sem osztottak lapot. Erre rakódik rá az energiaválság, ami rendkívül rossz pozíció ahhoz, hogy Oroszországnak üzengessünk.”

Nyitókép: Alexey Vitvitsky / Sputnik / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Haramia
2021. december 19. 04:15
"...saját világpolitikai súlytalanságát." Megérkeztünk.
Gyzoltan
2021. december 18. 22:36
Rövid, jó, érzékletes összefoglaló!
elfújta az ellenszél
2021. december 18. 21:54
Az lenne az okos nyilatkozat, hogy bocs de el kell ítéljünk benneteket, máskülönben kapunk egy transzatlanti valagbarúgást, de azért küldjétek a gázt, látjátok fordítva ragasztottuk a bélyeget az elítélő nyilatkozatot tartalmazó levélre
Lombi
2021. december 18. 21:41
Képzelem putyin mennyire meg lehet ijedve a kemény eu-s szankciók lengetésétől. Egyik kezükben az lmbtq propaganda, a másikban meg a semmitérő, sokadik nyilatkozatcunami.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!