Milliárdokat költve mentené becsületét a Harvard – Trump nyomása működni látszik

A Wall Street Journal szerint a neves intézmény már tárgyalt is a potenciális támogatókkal.

És ebben járt élen a függetlenobjektív liberális 444.
„Elképedve látom, milyen karriert futott be egy rövid szösszenetem, és milyen indulatokat váltott ki, melyben kicsit méltatlankodtam, hogy a 444 miként kommunikál Csollány Szilveszter lélegeztetőgépe és Kóbor János halálhíre kapcsán. Ezt pont egy órával azelőtt írtam, hogy megkaptam a harmadik oltásomat (két tavaszi Szputnyik után egy Pfizert). Ergo nem vagyok oltásellenes. Párom is be van oltva, anyám is, lányom is.
Csakhogy azt a paráztatást, amit a 444 (és korábban az index) nyomat már a járvány legeleje óta, egyaránt tartom visszataszítónak és kártékonynak. Kezdve az atomháborús óvóhely járványapokalipszises óvóhellyé alakításától (ha emlékszik még valaki erre), a közterületen futóktól és kerékpározóktól tíz méterről is elkapható, napokig mindenen ott tanyázó víruson át a haldoklók és halottak példastatuálásáig.
Az ezek alatti kárörvendő csőcselékkommentekről nem is szólva. (Mellesleg, ha jól emlékszem – javítsatok ki, ha nem így volt –, mintha ezekben a sajtótermékekben jelent volna meg az is, hogy a vakcinára talán évekig is várni kell.) Ennek a hangulatnak köszönhetők az olyan abnormális esetek, mint például amit egy oltatlan barátom mesélt: egy ismerőse, akivel csak levelezett (!) még postaküldeményt se fogadott el tőle, mi több, a beszélőviszonyt is megszakította vele, merthogy »gyilkos«, és számos ilyen sztorit ismerek.
Tavaly tavasszal bezárkóztunk a párommal, az utcára is alig mentünk ki, mindenkit méterekre kerültünk, tárgyakhoz nem nyúltunk, gumikesztyűt húztunk, az előszobába szemeteszsákba raktuk a ruhát, minden utcáról érkezés után zuhanyoztunk, és fertőtlenítettünk, az árukat egyenként letöröltük. Egyedül élő anyámat két hónapig nem láttam (tíz kilót fogyott és kiújult a rákja ez idő alatt), a nem velem élő lányomat is csak viberen és messengeren.
Nekem ne mondja senki, hogy ez nem volt felesleges, szánalmas és nevetséges. Vagy még inkább rémisztő, mert így lehet trenírozni egy társadalmat, merthogy a háborús helyzet a legalkalmasabb a trenírozásra. És ebben járt élen a függetlenobjektív liberális 444.”
Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán