Komoly ember nem dobálózik titkosszolgálatozással

Miután Városháza-ügyben az ellenzék rájött, hogy a hallgatás, tagadás és másnap leleplezhető hazugságok jellemezte kommunikációs stratégia nem fogja hozni a várt eredményeket, postafordultával megérkezett a régi-új csodafegyver, az oroszozás. Láttuk már sokféle köntösben: mikor a felvilágosult erőket még nem vágta pofon az áramszámla, s az atomenergia még nem a klímacélok utolsó mentsvára volt, hanem az Ördög bal patájából előbújt népirtó rémség, Orbán a paksi beruházás miatt Putyin pincsije volt. Amikor a civiltörvény, illetve a pedofiltörvény ellen a Központi Bizottság Bullshitellátó Intézete még nem szállította le a megrendelt érveket, mindkettő „orosz mintájúnak” minősíttetett, s ebbe a földszintes blöffbe kapaszkodva indult ellenük ellenzéki hecckampány.

Most pedig, amikor a Városházával és egyéb sötét ingatlandealekkel kapcsolatos hangfelvételeket már nem lehet sehogy sem magyarázni, az új kommunikációs stratégia az „orosz titkosszolgálatozás”, melynek keretében Vlagyimir Putyin személyes szívességként hallgatta le

S a Karácsony Gergelyhez hasonló, szülőföldjük határain túl tökéletesen analfabéta politikusok olyan szavakkal kezdtek el hirtelen dobálózni, mint a kompromat.

Aki járt tőlünk keletebbre, láthatott már egyet s mást e téren. E sorok írója is, például biztonsági szakembereket az orosz fennhatóság alatt álló Dnyesztermenti Köztársaságban, akik a katonai temetőtől a benderi váron át a fővárosi főutcáig valahogy mindig az ember lába alá kerülnek, és integetésre visszaintegetnek. Ötméteres antennákat egy hrodnai hotel tetején, ahol a liftből bizonyos emeletek véletlenül ki lettek hagyva. Vagy a nagy közös belarusz wifi-interfészt, melynek keretében az egyszeri ember minden hotelben, közterületen, étteremben és benzinkúton ugyanazon az állami beléptetőkapun azonosítja magát a telefonszámával, hogy ingyenes internethez juthasson. Széles mosolyú szőke recepciós Tatjanákat, akik az ember útlevelét egy komplett éjszakán keresztül „adminisztrálják”, s csak reggel adják vissza. Esetleg álnéven bemutatkozó moszkvai idegenvezetőket, akik ügyesen egyensúlyozva szondázzák meg Putyin-ellenes poénjaikkal a csoportjuk véleményét, és néha véletlenül elővesznek a zsebükből egy furcsa kis gombos telefont, amiről mindig szabadkozva állítják, hogy hopp, ez nem is az övék.

– de vadkelet-európai kalandokkal a hátam mögött se volna merszem rábökni egy kazal szénára, és akár kijelentő, akár feltételes módban elmondani róla, hogy azt az orosz titkosszolgálat hordta oda.

Adódik tehát a kérdés, hogy akkor angolul is csak nyökögve szerencsétlenkedő, keleti viszonylatban pedig kifejezetten fogalmatlan politikusoknak pontosan mi is adja a knowhow-t konkrét titkosszolgálati műveletek beazonosítására. Úgy ugyanis elég nehéz megszakérteni az orosz titkosszolgálatot, ha az ember angolul se beszél, hát még bármi másul, és talán még látni sem látott közelről soha senkit, aki képes lett volna helyesen kiírni egy gyűjtőszámnevet birtokos esetben. Megkockáztatom, hogy így nem is kifejezetten hiteles. Komoly ember titkosszolgálatozással nem dobálózik – főleg, ha egy ország tudja róla pontosan, hogy dunsztja sincs a Sárospataktól keletre eső világról.

Aki így oroszozik, az nem vádat fogalmaz meg, hanem két tenyérrel tapicskol bele az Egyesült Államok és Nyugat-Európa nagyeszű külpolitikusai által gerjesztett ruszofóbiába, cinkosan asszisztál, amikor az atlanti világ úgy hívja tetemre az oroszokat az oroszságukért, hogy közben a fél világot, köztünk hazánkat romba döntő kommunizmusukat könnyű szívvel megbocsátotta nekik. Miközben pont fordítva kellene: az oroszok oroszságát elfogadni, a kommunizmusnak pedig soha meg nem bocsátani.

s így minden idők legkárosabb orosz birodalmi törekvésének elítélése helyett az antiszemitizmusra hajazó, pőre, gusztustalan idegengyűlölet lesz belőle. Felvilágosult ember így nem beszél, ha pedig európai, még csak ilyen szagú gondolata sincsen.

Ideje tehát leszállni a sehová nem vezető ügynöközős vonatról, és elismerni mindazt, ami a Városháza-botrányból igaz volt. Nem fog fájni: a fővárosi vezetés a politikai kárt már elszenvedte úgyis, a Karácsony-slepp népszerűségéből pedig nem az orosz titkosszolgák faragta le azt a néhány elveszett százalékot, hanem önnön bénázó hazugságspiráljuk. Egymásban sem bízó balos oligarchák kerekasztalánál az vesz fel a zsebében lapuló kis készülékkel bármit, aki csak akar.

Mondják el inkább az igazat, csak az igazat és a teljes igazat – akkor Anonymusnak sem lesz már mit mondania.

Nyitókép: Pixabay