Rekordot döntött a német vállalati csődök száma
A németországi fizetésképtelenségi adatok drámai növekedése nemcsak az országot érinti, hanem Magyarország gazdasági helyzetére is hatással lehet.
Nem véletlen, hogy Orbán és kormánya már előre támadja az új kormányt légből kapott mondásokkal.
„Tizenhat év után, mától új kancellárja van Németországnak, miután a Bundestag hivatalosan is megválasztotta Olaf Scholzot. Gratulálok neki és a koalíciós kormánynak, és bízom benne, hogy közösen dolgozhatunk majd egy olyan erős Európai Unióért, ami megvédi a jogállamiságot és a közös, európai értékeinket mindennél fontosabbnak tartja. Új korszak kezdete ez. Jól mutatja a prioritásokat, hogy a kormánykoalíció szerződésében önálló fejezet szól az Európa-politikán belül a jogállamiság védelméről.
Külön öröm, hogy a koalíció tagjai a német liberálisok is, akik pártunk, a Momentum szövetségesei, és akikkel az EP-frakciónkban eddig is sikeresen dolgoztunk együtt. A zöldekkel együtt ugyanis ők képviselik a legerőteljesebben a jogállamiság védelmét, és azt, hogy fel kell lépnünk a demokratikus értékek lábbal tiprói ellen.
Az új német vezetés egyértelműen egy erős és egységes Európában hisz, miközben szakítani terveznek Angela Merkel azon gyakorlatával, amelyik a gazdasági érdekeket gyakran az értékek, a demokrácia és az emberi jogok védelme elé helyezte.
Nem véletlen tehát, hogy Orbán Viktor és kormánya már jó előre elkezdte támadni az új német kormányt légből kapott mondásokkal, miközben a magyar miniszterelnök saját bevallása szerint nyílt sisakos küzdelemre próbál berendezkedni. A folyton háborúzó Orbán számára az a rossz hírem van, hogy sehová nem vezető acsarkodását már csak néhány hónapig folytathatja. A 2022-es választás után felálló új magyar kormány ugyanis a keleti érdekek kiszolgálása helyett a nyugati értékek mellett kötelezi el magát – az új német kormánnyal szoros szövetségben –, hiszen ez Magyarország érdeke.”