Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

Együtt kutatták a magyar lelkiállapotot, aminek az eredményeivel hatalmas nemzetközi sikert értek el.
„Szerintem a szüleim szentek voltak. Láttam az életük minden pillanatát és hihetetlen energiával küzdöttek, hogy jobb legyen az országnak. Mindenben benne voltak: helyi egyesületeket alapítottak, a lakásunkon alakult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Aztán végül két másik tanszéket hoztak létre: anyukám a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetét, apukám a Apor Vilmos Katolikus Főiskola, szociális menedzser szakát.
Igazi, boldog házasságban éltek: »közös agyuk« volt. Együtt kutatták a magyar lelkiállapotot, aminek az eredményeivel hatalmas nemzetközi sikert értek el. Haláluk előtt megalapították a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat. Amit megörököltem.
Nagyon jó szüleink voltak, örök példák. Mindenszentek.”
Nyitókép: Facebook