Jött Márki, és most mindenki azt várja mindenkitől, hogy kritikátlanul sorakozzon fel mögé

„Nyilvános töprengés

Némi töprengés után írom ezeket a sorokat, mert attól tartok, már megint olyasmi történik, aminek nem lesz jó vége.

Talán azzal kell kezdenem, hogy nagyon határozott ellenzéki vagyok, aki itt a fészen évek óta ostorozza az Orbán rezsim disznóságait, és egyre elkerekedőbb szemekkel bàmulja, hogy ezzel a néppel mi mindent meg lehet tenni büntetlenül. Éppen ezért az éveken keresztül fragmentálódott egymással rivalizáló tesze-tosza ellenzéket is bíráltam éppen eleget (annak idején a schifferi különutasság miatt hagytam ott az LMP-t és alapítottuk a PM-Párbeszédet).

Aztán meg örültem, hogy végre összefognak, sőt az un. ELEGY szakértői csoportban, többed magamal igyekeztem hozzájárulni egy program megalkotásához is.

Egyik alapítója voltam a Márki féle MMM-nek.

Az ellenzéki előválasztás ötletének örültem, a jelöltek közül Karácsony Gergelyt támogattam, mert egyrészt róla hittem el leginkább, hogy nem orbánszerű hatalomra törő, másrészt (vagy pont ezért) ő látszott a legesélyesebbnek a győzelemre.

Aztán jött Márki és most majd mindenki azt várja mindenkitől, hogy kritikátlanul sorakozzon fel mögé, bármi is legyen a személyes véleménye róla.

Sajnálom, de nekem nem megy az »együtt üvöltés a falkával«, minden csorda szellem távol áll tőlem. Mindenkit a saját szürőmön keresztül engedve ítélek meg. Ezt tartom követendőnek, még akkor is, ha persze nem tarom magam tévedhetetlennek, de a tévedésért is magam felelek.

Ezek előrebocsátása után talán érthető, hogy az új »ellenzéki sztárt« is kritikusan szemlélem, de jó okom is van rá. Egyrészt az MMM- ben szerzett, nem kifejezetten pozitív élmények indítanak erre, másrészt az előválasztási küzdelemben tapasztaltak, az ahogy végül trükközve az élre tört, harmadrészt az a gondolat, hogy ne essen ez az ország már megint cseberből vederbe, azaz az egyik nárcisztikus alakot ne egy másikkal próbálja leváltani.

Tudom, hogy pusztába kiáltott szó, mert errefelé nem a racionális gondolkodás, hanem az ilyen olyan hitek szoktak meghatározók lenni, de azok, akik hisznek a józan észben, azoknak kötelességük ennek megfelelően viselkedni, akár a vátesz hálátlan szerepének a felvállalásával is.

Ne tessék hinni nekem, de tessék gondolkodni!”

Borítókép: MTI / Beliczay László