Megadás

2021. november 11. 10:53

A menekült kifejezés a fedőneve annak az elképzelésnek, hogy lecserélik Németország lakosságát.

2021. november 11. 10:53
null
G. Fehér Péter
Magyar Hírlap

„Csakhogy az út végén a jobb élet reményében elindulók szinte biztos, hogy menedéket fognak találni. Ugyanis Németország, bár ma már nem hangoztatja, de kitart a Merkel kancellár által megálmodott – egyébként teljesen sikertelen – Willkommenskultur mellett. Ez derült ki a most Berlinben éppen napjainkban is folyó hárompárti – szocdemek, zöldek és szabaddemokraták – koalíciós tárgyalásairól kiadott előzetes megállapodás tervezetéből is. E szerint a leendő berlini kormány fel is akarja gyorsítani az úgynevezett menekültek befogadásának programját.

A menekült kifejezés a fedőneve annak az elképzelésnek, hogy lecserélik Németország lakosságát. Emlékszem, Antall József, a rendszerváltozás utáni első demokratikusan megválasztott magyar miniszterelnök bonni – akkor még az volt a német főváros – hivatalos útjára, amit Helmut Kohl kancellárnál tett. A tiszteletére felsorakozott díszszázad egyik katonája egy színes bőrű hadfi volt. Másnap az egyik magyar balliberális napilap tudósításában az szerepelt, hogy az afrikai származású vitéz jelenléte a kancellári hivatal előtt szinte előre vetíti Németország leendő sorsát.

Akkor még csak a bennfentesek tudták, hogy mit jelent ez a vészjósló kitétel. De három évtizeddel ezelőtt ez csak egy olyan félmondat volt, ami felett a kívülállók annak értelmezhetetlensége okán átsiklottak. Ma már nem titok, hogy az európai, művelt és magasan képzett lakosság lecserélése és helyett egy etnikailag, kulturálisan, felekezetileg, identitásilag és a nemi hovatartozás szempontjából is bizonytalan vegyes populáció kialakítása a cél. Így egy könnyen kezelhető és a robotika és digitalizáció világában kizárólag a végrehajtás feladatával megbízott, alaktalan embermassza nem sok gondot okozna az uralkodó elitnek.”

Fotó: Paul Zinken / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2021. november 11. 19:39
ha hagyják, sőt lelkesen segédkeznek hozzá akkor meg is érdemlik. van az úgy hogy más költözik a szomszédba. mi megpróbáltuk felébreszteni őket, nem hagyták.
annamanna
2021. november 11. 11:48
Ez egy ördögi terv. Ha ördögi, akkor szellemi célja van. A cél nem lehet más, mint a keresztény vallás kiirtása, és a világ, az egész föld sátánistává hangolása, az ördög imádatára való rábírása. Ennek Európa a fő akadálya, mert ide gyökerezik legmélyebben a keresztény vallás, ami nem pusztán valamiféle blabla, hanem mélyen begyökerezett erkölcsiség is, egyfajta életszemlélet, magatartás. Ezt a viselkedésmódot úgy lehet kiirtani a legegyszerűbben, ha felhígítják a kontinens lakosságát máshonnan érkező, durvalelkű emberekkel, akik nem tartóztatják meg magukat semmilyen bűntől, és bármilyen gonoszságra könnyen kaphatók. A "menekültek" jelentős része egészen konkrétan ilyen gátlástalan figura.
MayorAnna
2021. november 11. 11:26
Már jó ideje nem használják a menekült fedőnevet. Simán migráns jogokról beszélnek. Mongyuk, furcsa is lenne: kizárólag 30 alatti egészségtől kicsattanó FÉRFIAK esetén használni a menekült fedőnevet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!