Lengyelország a barátunk, partnerünk, sorstársunk ezer éve. Belarusz távolról érkezett, feltüzelt embereket saját aljas politikai céljaira felhasználó, kelet-közép-európai rendünkre támadó, posztkommunista rezsimje immár az ellenségünk. Ez ilyen egyszerű.
Egyre durvább jelenetek zajlanak ezekben az órákban a lengyel-belarusz határon. Ahogy az elmúlt hónapokban is, csak eddig csendesebb mederben csordogálva, meg-meghaltak kihűlt közel-keleti emberek a nagy kelet-európai vadonban, mert nem jutottak se előre, se hátra.
Migránsválság, újratöltve. Csak ezúttal nem óriási léptékű, összetett társadalmi, politikai és gazdasági folyamatok indították be a hullámot. Nem magányos világutazóként és nem is véletlenszerűen érkeztek szíriai és iraki tömegek a lengyel-belarusz határra.
Amíg a déli migrációs útvonalak mindig léteztek és létezni fognak földrajzi és geopolitikai szükségszerűségként, a mostani belarusz-lengyel válságnak nem kellene megtörténnie. Ez szándékosan, megtervezetten történik.
Ezúttal egy magát komolynak tartó ország vezetése döntött arról, hogy migránsválságot csinál.
Lukasenka rogyadozó, saját népét is korlátozó, jogait fosztó, elnyomó rendszere reptette és buszoztatta a migránsokat, nagyrészt fiatal férfiakat, de mellettük nőket, gyerekeket is a Közel-Keletről a posztszovjet kelet-európai országba, hogy őket eszközként felhasználja, majd sorsukra hagyja őket. Nekihajtva ezeket az embereket Lengyelországnak, Litvániának, Lettországnak – az EU-nak. Közösségünknek. Hogy újra ott tartson Európa, mint 2015 forró őszén.
Történelmi alapvetés: egy szuverén ország ott kezdődik, hogy képes fenntartani a belső rendjét, és képes megvédeni a külső határait. A kontinens országai évek óta küzdenek a külső határaik gyengítésére irányuló kísérletekkel, a migrációt előidéző folyamatokkal. Spanyolországtól Magyarországig súlyos időszakokat éltünk meg. Volt néhány nyugodtabb évünk, de idén újra fokozódik a helyzet.
És most már a távoli, északkeleti végeken is. Mert a belarusz diktátor úgy döntött, válságot csinál. Aki ilyet tesz, az Európa ellensége, szövetségi rendszereink kihívója. Az EU-é, a NATO-é, és igen, a V4-eké is.
Ahogy minden szuverén országnak, Lengyelországnak is joga és kötelessége a saját határai védelme. Önmaga miatt és európai közösségünk védelme miatt is.
Lengyelország a barátunk, partnerünk, sorstársunk ezer éve.
Belarusz távolról érkezett, fogalmatlan, szerencsétlen és végül feltüzelt embereket saját aljas politikai céljaira felhasználó, kelet-közép-európai együttműködésünkre és békés létünkre, rendünkre támadó, posztkommunista rezsimje immár az ellenségünk. Ez ilyen egyszerű.
És Isten őrizzen mindenkit a konfliktus további eszkalálódásától.
Ezt a célt szolgálja az USA erőfeszítése a béke érdekében, de nem segíti az az ötlet, hogy az Európában zárolt orosz vagyonokat felhasználják Ukrajna támogatására.
Örökre vállalhatatlanná vált, miközben még nála is mélyebbre süllyedtek azok, akik mindezt látva, viccesnek találták és beszámolóikban ironizáltak a látottakon.
Berlini politikusok attól tartanak, hogy az Ukrajnából Németországba érkező férfiak számának hirtelen emelkedése csökkenti a Kijevnek nyújtott katonai támogatás iránti lelkesedést.
Jogos az igény a kedvezőbb árú energiabeszerzésre.
Amikor rákbetegségét kezelték és nyílt sebbel hazaért, lakását már felforgatták Tusk rendőrei; azonban Zbigniew Ziobro, akit azóta ismét börtönnel fenyeget a hatalom, hétfőn este Budapesten még bizakodóan beszélt lapunknak.
Politikai okból, Ukrajna érdekében vennék el Magyarország vétójogát.
Ezt a célt szolgálja az USA erőfeszítése a béke érdekében, de nem segíti az az ötlet, hogy az Európában zárolt orosz vagyonokat felhasználják Ukrajna támogatására.
Akkor lesz tárgyalás, ha az Egyesült Államoknak sikerül meggyőznie Oroszországot arról, hogy többet veszít a háború folytatásával, mint amennyit nyerhet. Kohán Mátyás írása.
