Agyakra ment covid-járvány – elégia a józan észért

2021. november 23. 09:36

A pfizerista németekbe úgy kell beleimádkozni a Modernát, az osztrákok három oltás után is teszteltetnek. Bizonyítást nyert: a pandémia veszélyt jelent a józan észre.

2021. november 23. 09:36
null
Kohán Mátyás
Mandiner

A karanténtáliboknak tisztelettel jelentem, a rettegtetés sikerrel zárult. Elkezdtem félni a Covidtól.

No nem attól, hogy belefulladnék. Húszéves vagyok, háromszor oltott, formában tart a stressz, talán még nem ez lesz az én köröm.

Hanem attól, hogy így négy hullám után lassan az agyunkra megy.

Mindennek persze Annalena Baerbock az oka, mint még sok kínunknak az elkövetkezendő négy évben, meglássák.

Felröppent a hír, hogy a végükhöz közeledő német koalíciós tárgyalásokon külügyminisztert csináltak belőle, azóta a német sajtót pörgetem, abban reménykedve, hogy talán megcáfolja végre valaki.

Az oké, hogy a magyar baloldal nem tud külpolitizálni, de hogy a német stratégiai gondolkodásban is felváltja a neokolonializmust a kontraszelekció, az új. Vagy idáig gyengültünk volna, hogy a barley-i, stegneri, roth-i értelemben vett megsemmisítésünk helyett Scholz úrnak már elég nálunk legeltetnie nem teljesen négykerekű észkombájnját? Visegrádot már meg sem akarják ölni? Hallatlan.

De mindegy is. Tudják, ki néz vissza rám cáfolat helyett a Bild címlapjáról? Egy szomorú, borostás Jens Spahn. Az ügyvezető német egészségügyi miniszter borús szalagcímek alá költözött: „Veszélyben az oltási program haladása”, „16:0-s zakó Spahnnak”. Történt ugyanis, hogy Jens Spahn bejelentette a tartományok felé a Pfizer-szállítmányok csökkentését, mert a Németországnak év végéig rendelkezésre álló vakcináknak nagyjából a fele Pfizer, a fele Moderna. Harmadik oltásnak azonban a páciensek 90 százaléka valamiért Pfizert kér, ezért a Pfizer gyorsabban fogy, mint ahogy pótolják – a vele teljesen egyenértékű, de bizonyos felmérések szerint harmadik oltásként jobb, ugyanúgy mRNS-alapú, ugyanakkor jóval kevésbé körülményesen tárolható Modernából meg jövő év elején lejár egy nagy adag, amit most el kellene oltani. Erre jön a „16:0-s zakó”, mind a 16 tartományi egészségügyi miniszter nekiugrik Spahnnak,

hogy ezt mégis hogy képzeli, ha a nép Pfizert akar, azonnal szerezzen Németországnak még több Pfizert,

a megrendelt, kifizetett, a Pfizerrel tökéletesen egyenértékű több tízmillió adag Moderna meg porosodjon csak tovább nyugodtan a szövetségi raktárban.

Értik, nem valamiféle mélyvénás trombózissal hírbe hozott, neadj’ég keleti vakcinára finnyognak a németek, hanem a Modernára, amiért tavasszal még verekedtek. Ami pont annyira amerikai, mint a Pfizer, pont annyira hatékony, mint a Pfizer, és technológiailag is gyakorlatilag a Pfizer, nem beszélve arról, hogy még a legtrendibb SPD-s járványügyi szakpolitikus, Karl Lauterbach szerint is érdemesebb harmadiknak más oltást kérni, mint az első kettő volt. A tartományi vezetések meg kiszolgálják ezt a tökéletesen alaptalan finnyogást.

Valakiknek itt az agyára ment a Covid.

Két lappal arrébb: a népszerű német humorista, Ralph Ruthe 2G+ szabályt vezetne be az élő fellépésein, s ugyanezt a szabályt alkalmazza a IV. Nagy Osztrák Lockdown ideje alatt a Bécsi Egyetem is. A 2G+ szabály annyit tesz, hogy (akárhányszor) oltottaknak és kigyógyultaknak is friss negatív PCR-teszttel kell rendelkezniük, nehogy veszélyt jelentsenek a többi oltottra és kigyógyultra, akik a 2G+ szabályt alkalmazó helyszínen tartózkodnak – merthogy oltatlanok az ilyen helyekre negatív teszteredménnyel sem mehetnek be, azoknak viszont, akiknek szinte teljesen mindegy, pozitívak-e vagy negatívak, a negatív teszteredmény kötelező.

Valakiknek itt is az agyára ment a Covid.

S egy intenzív szakorvosnak a magyar Facebookot tegnap óta kísértő nyílt levélben kell tájékoztatnia az oltásellenes Nagyérdeműt arról, hogy amennyiben a vírust elkapva lélegeztetőgépre kerül, az orvosok remdesivirrel fogják kezelni, amelynek hosszú távú mellékhatásai éppúgy nem ismertek, ahogy az oltásokéi sem – tehát azért reszkírozza egyáltalán a lélegeztetőgépre kerülés fokozott életveszélyét, hogy cseber helyett egyenesen a vederbe merüljön.

Aki ezzel kalkulálva sem tudja a teendőjét, annak, attól tartok, szintén az agyára ment a Covid.

Határainkon innen és túl megannyi riasztó jele van annak, hogy az elménket másfél év alatt kikezdte az életünket akaratunk ellenére, félelmetesen antidemokratikus módon felforgató járvány. De míg az első lockdownban vállt vállnak vetve, lelkesítő gondolatokat gyártva és olvasva, az összefogás mámorában digitális operát nézve védtük a mentális egészségünket a tébolytól, az oltás óta az oltottak emezért, az oltatlanok meg amazért kacsintgatnak kifelé a permanens járványtudatból. S az emelkedett, barackfavirágos nagy lockdown-összefogásból nyakat nyak ellen fordító harc lett a hőn áhított békénhagyatásért. Hogy ez a teljesen felesleges negyedik hullám takarodjon már a büsübe innen, és hagyjon minket békén a ronda számaival, amelyekről, kiseskü-nagyeskü, nem tehetünk mi már egyáltalán.

Nem maradt az első hullám összefogásélményéből már semmi sem.

Szabadulószoba-élmény van helyette, s össznépi fulladozás, kinek miben. Betegeknek Covidban, egészségügyiseknek betegekben, a többieknek a végeláthatatlan szabadságkorlátozások baljós előérzetében.

Pedig ha van az első hullámból olyan intézkedés, amire mindenféle járványszámoktól függetlenül égető szükségünk lenne, az a mentális önvédelem. A járvány jelentette csőből való kilátás képessége, az optimizmusé, a szabadságvágyé. A tudat, hogy mi márpedig szabad, önrendelkező emberek vagyunk, akik fogat csikorgatva, Isten segedelmével csak leküzdjük ezt a mocsadékot egyszer végre, és írmagját sem hagyjuk magunk között tartósan szárba szökkenni, legyen az maszk vagy magas benzinár. Igen, ez a tudat az erőltetett, örökös járványtudat tökéletes ellenpontja, ami nélkül sosem fogunk ebből a gödörből kimászni.

Amíg a fejünkben nem ér véget a járvány, odakint sem fog, sehogy, soha.

És ha belegárgyulunk, mi is elkezdünk majd eszetlen döntéseket hozni. Háromszor oltottakat tesztelgetni, meg úgy ragaszkodni a Pfizerhez, mintha bizony maga lenne a tüskekoszorús Megváltó.

És mások már itt tartanak. A németekbe úgy kell beleimádkozni a Modernát, az osztrákok három oltás után teszteltetnek. Nem mondhatjuk egy szóval sem, hogy ne lett volna nekünk fájdalmas alapossággal megmutatva, milyen Covidban meghülyülni.

Úgyhogy tegyünk meg mindent ellene.

Gyorsan, nagyon gyorsan vegyen be mindenki, aki él és mozog, politikus, tollforgató, szakértő vagy állampolgár, a mentális egészségére egy fiola cserszegi fűszerest, keverve ízlés szerint egy oldal szalonnával vagy több oldal Steinbeckkel.

Legalább itt belül érjen végre véget a járvány, s lépjen a helyébe hit, remény, erős akarat.

Semmi pénzért, sehány hullám után ne adjuk, ne hagyjuk a józan eszünket! Mert ami bent nem megy, kint se fog.

És akkor örökké a Covid-gödörben maradunk.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
..--..
2021. november 23. 18:33
-zsoltkom- "elégia a józan észért" "Jelen: 5 milliárd forintért vett fel nem használt PCR-tesztet semmisíttet meg az állam A tavaly vett tesztek idén tavasszal lejártak, és most még a megsemmisítésük is pénzbe kerül. " https://bit.ly/3CKnoYL
Sulammit
2021. november 23. 17:17
Steinbecket választom.
kulalak
2021. november 23. 15:37
Az eddigi német külügyminiszter is egy vicc volt.
duhle78
2021. november 23. 15:17
Ajaj Kohán...elkövetted az első bűnt: elkezdtél gondolkozni! Ha így folytatod az új világvallás felkent papjai bölcsességének a kétségbe vonását, hamarosan te is az eretnekek közé és a máglyára kerülsz! Penitenciaként minimum vegyél fel még kettő maszkot és oltást magadra! Az oltásokat természetesen most, ne fél év múlva, amikor a Hangok majd legközelebb mondják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!