Parászka Boróka szubjektív rémálma a nácizmus visszatértéről

„Van egy Parászka Boróka nevezetű hölgy (?) aki már régen a bögyömben van. Az illető súlyosan beteg, illetve végzetes libsizmusban szenved, amelyet – sajnálatos módon – már nem tud kiheverni, úgyhogy ki kell mondanunk, hogy immár menthetetlen. Az egyik utolsó írásában sorra veszi szinte az összes hibát, amelyet el szokott követni. Nem kevés az. Zárójel. Wahorn András, akiről szó van, egy érdekes eset, és aki előítéletekkel közelít hozzá, az hamar furcsa utakra téved. Gulyás Marxi is így járt. Gondolta, egy »ellenzéki« jól jöhet most, de fordítva sült el az egész, hiszen Wahorn nem ellenzéki, hanem maga az ellenkezés. Valahogyan a cigányokra terelődött a szó és azok előhozták belőle a rémet. Zárójel bezárva.

Arról van szó, hogy egy Szaxofonozó farkas című szobrot kíván kiállítani a művész, amely egyben »az örök változás hullámain egyensúlyozó művész archaikus szobra, s egyben a világot bejáró, örök vándorlásban élő roma nép szimbóluma is«. Maga a szobor említésre sem méltó, tizenkettő egy tucat, sima nonfiguratív, semmi különös, és ha jól látom, öntött betonból van. Még jó, hogy nem sárgarézből… Miután mind Setét Jenő, mind pedig Erőss Gábor (fogalmam sincs, hogy ki a fene ő, valami alpolgármester vagy mi a fene, az, hogy Boróka barátja, nekem már elég) magyarázatát elveti, helyesbíti, illetve más magyarázattal helyettesíti. Ez még nem is lenne probléma, hiszen az egyik hülyeség pontosan annyit ér, mint a másik. (...)

És itt következik egy igen furcsa magyarázat. Figyeljenek. »Nem, ez a szaxofonozó farkas az, aminek látszik. Egy farkas. A farkas pedig a nácik által is kedvelt szimbólum.« Azannya. Tehát minden szimbólum, amit a nácik használtak, sőt, amire csak gondoltak is, az tilalmas. Legfeljebb a Werwolf lehetett a farkas a náci mitológiában, amúgy én nem tudok arról, hogy a farkas náci szimbólum lenne. Egyébként az, hogy a nácik kedvelték a farkast, mint szimbólumot – amiről aláhúznám: én nem tudok –, akkor sem indokolt a betiltása. A farkas egy aranyos állat, bár a sajtója a Piroska óta kissé rossz. De erről ő nem tehet. Általában egy állat ábrázolása sem lehet tilalom tárgya, hiszen az ő maga, és ostobaság lenne betiltani. Az pedig, hogy egy félresikerült szobor látszólag szaxofonon játszik – erre is csak következtethetünk –, azt talán túlzás nácizmusnak beállítani. Az pedig végképp érdekes, hogy egy Rainer Opolka által készített szoborhoz hasonlítja a nagy művet. Opolka szobra legalább ábrázolni szeretne valamit, ami erről a műről abszolút nem mondható el.

Ez egyébként semmi más, mint Parászka Boróka szubjektív rémálma a nácizmus visszatértéről. Maga a barna eső személyesen, ami ugye itt áll vagy esik. Sőt, a tetejébe a »szobor« csak felajánlásképpen került egyáltalán szóba, és miután Boróka elkövette a művét, bizonyára le is kerül a napirendről. Megnyugtathatjuk hát Borókát: nem lesz szaxofonozó farkas Pikó kerületében, se máshol. Amúgy – elnézve a művet – egyáltalán nem is probléma.”

Kép forrása: Facebook