Hol a helye Magyarországnak?

A gazdaságról szóló diskurzusra mindig jellemző, hogy az elérhető adatokat sokan sokféleképpen értékelik, a folyamatban levő változások lehetséges kimenetét ki-ki másként ítéli meg. A kormány és médiája szívesen szól az eredményekről, a jó hírekről és ígéretes távlatokról. Az ellenzékben levők viszont rendre megkontrázzák a propagandisztikus állításokat, igyekeznek felhívni a figyelmet a hatalmon levők által elhallgatott hibákra, gyengeségekre. Hasonló egyébként a független elemzők, sajtóorgánumok hozzáállása is, hiszen nem feladatuk a hivatalos sikerpropagandában való részvétel. A kormánypolitikusoknak ezért is szokott kellemetlen lenni a független elemzői értékelés, legyen hazai vagy külső, mert az a pozitív folyamatok hangsúlyozása helyett a kockázatokkal, az aggodalomra okot adó fejleményekkel foglalkozik.

Abban tehát, hogy a helyzet megítélésében eltérnek a nézetek, nincs semmi különös, ez több-kevésbé máshol is így van. Ugyanakkor nálunk már jó ideje a gazdasági tényadatok is túlpolitizálódtak. Ennek erős vizuális megjelenítését hozta néhány éve a »tudta-e« médiakampány, amelyben a kormány néhány kiválasztott makrogazdasági adatot felhasználva bombázta a nagyközönséget »az ország jobban teljesít« üzenettel, azt sugalmazva, hogy a kormány is jól és egyre jobban teljesít. De a minisztériumok közleményei, parlamenti és szaknyilvánossági beszámolói is mindinkább összehangolt propaganda-nyelvezeten szólnak a gazdasági ügyekről, emellett gyakran ellenzéki gáncsoskodásként vagy – külső értékelés esetén – hazánkkal szembeni elfogultságként állítják be a negatív jelenségek, romló adatok felemlítését, ahelyett, hogy az aggodalomra okot adó üggyel foglalkoznának.

Szinte szórakoztató a nemzetközi hitelminősítő intézmények országkockázati döntéseinek kormányzati kommentálási gyakorlata: a rating romlása mögé a hitelminősítők tájékozatlanságát, netán ellenséges beállítottságát vizionálják, felminősítési döntés esetén pedig »már ők is belátták a kormány sikereit« fordulattal élnek. Egyáltalán nem szórakoztató azonban a szakmailag függetlennek tételezett nemzeti intézmények kommunikációs elhajlása: az MNB vagy a statisztikai szolgálat közleményein gyakran érezhető a kormánypolitika számára kedvező diskurzust erősítő, alátámasztó adatértelmezés. A megfelelő bázisév, bázishónap kiválasztásával, a módszertan célirányos módosításával és sok más egyéb módon úgy is bemutatható a helyzet, hogy kidomborodjanak a kedvező folyamatok, és kevesebb fény essen arra, ahol gondok vannak. Ezzel az a fő baj, hogy ha a pártosság árnya vetül egy intézmény működésére, csökken a hitelessége, és ez különösen akkor válik komollyá, amikor a gazdasági folyamatokban tényleg nehezen értelmezhető változások, új jelenségek állnak elő.

Ma ez a helyzet. Részben a hirtelen világgazdasági irányváltások, egymást gyorsan követő, nagy kilengéses folyamat-változások miatt eleve jobban szóródhatnak a világ állapotával és a magyar viszonyokkal foglalkozó vélemények. A politikai klíma felizzása most még inkább növeli a nézetek eltéréseit. A kormányoldal szerint a magyar válságkezelés vitán felül sikeres, az ország állapota stabil, sok fontos vonatkozásban másoknál jobban állunk – »Magyarország jobban teljesít«. Az optimista helyzetértékelés mellé adatokat is rendelnek: az idénre várható mintegy hét százalékos gazdasági növekedést, az igen csekély munkanélküliségi rátát, a beruházási folyamat élénkségét jelző indikátorokat. Másfelől viszont mindezzel szembeállíthatók a nemzetgazdasági egyensúlyi helyzet jelentős romlásának mutatói: a rendkívül nagy államháztartási hiány, a nagy és gyorsuló infláció, újabban már a folyó fizetési mérlegnek a deficitbe fordulása.”

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton