Az egyik bíró meg a másik bíró

„Fák közt, / virág közt / ülök egy padon. / Kotyogok, mint elhagyott csolnak, / sok lágy levegő locsolgat – s a tűrhetetlen igazságtalanság nagy csendjét hallgatom. (József Attila után szabadon)

A tűrhetetlen igazságtalanság nagy csendjét kell végre megtörni – szem előtt tartva persze, hogy a bírói hatalom az bizony független hatalmi ág, nincs is ezzel semmi baj, csak akkor, amikor ez a bírói hatalom hirtelen függetlenné válik igazságtól, tisztességtől is, ezt az állapotot pedig onnan lehet felismerni, hogy az ítéletek jó része egyszerűen köszönőviszonyban sincs az ember veleszületett igazságérzetével és a józan paraszti ésszel. Erre pedig nem magyarázat – mert egyszerűen nem lehet magyarázat! – a »jog«.

Ma Magyarországon, ha egy jobboldali közszereplő kerül bíróság elé, akár alperesként, akár felperesként, akár vádlottként, tízből nyolc esetben veszíteni fog. Igen, körülbelül ez az arány. Erre persze mondhatja bárki, hogy a jobboldali közszereplők ostobábbak, mint a baloldali közszereplők, no és persze nyilván »bűnözőbbek« is, a baj csak az, hogy teljesen nyilvánvaló, a velünk született jogérzékünk, igazságérzetünk, továbbá józan paraszti eszünk számára kristálytiszta ügyekben is pert veszítünk, illetve ha két teljesen azonos ügyben állunk bíróság elé, akkor a baloldali győzni fog, a jobboldali pedig veszíteni.

Mondom a példákat, előbb az utóbbira! Évek óta fel-felhozom ezt a példát, és soha, senki nem ad rá magyarázatot, sőt meg sem próbálja senki megmagyarázni, amit meg is értek.”

Nyitókép: Ficsor Márton