Ám ilyenkor nem kezdjük el letagadni, nem bizonygatjuk az ellenkezőjét, nem magyarázza meg két tucat együgyű, hogy nem is azt látja, amit lát. A feladat megpróbálni megérteni, és legközelebb nem úgy csinálni. És nem is az a lényeges, hogy kevesen vannak egy demonstráción, pont ma raktam ki egy Berzsenyi-idézetet erről, hanem az, hogy itt effektíve nem voltak. Egy többszáz ezres előválasztást követően, győzelmi jelentések özönében
pár százan mentek ki az összellenzéki megmozdulásra.
(Nem fogok számháborúba kezdeni, többször leléptem a távolságot, megnéztem, hogy hányan állnak egy négyzetméteren különböző helyeken, és drónfelvételek alapján elvégeztem a Zsadon-tesztet is, tehát azt a módszert alkalmaztam, amelyet 2002-ben az Index munkatársa a Kossuth téri tömegre).
Tehát, ha valaki túlesik a nehezén, és hajlandó szembenézni a valósággal, akkor fontos következtetésekre juthat az ellenzéki stratégiát illetően. Az ellenzék számára az még a jobbik eset, ha a pártok saját nélkülözhetetlenségüket bizonyítandó szabotálják éppen a Márki-Zay-kampányt. Erre utaló jelek is akadnak, látom, hogy ellenzéki politikusok miféle szabadidős programokról posztoltak pont a demonstráció idején, és hát, ennél Dobrev Klára első fordulós kampányzáróján is többen voltak a Szent István parkban. Meg alighanem Márki-Zay eredményváróján is vasárnap este tízkor az Anker közben. Ez a rosszabb hír.
Könnyen elképzelhető, hogy MZP közönsége, például a második fordulóra megmozdított 220 ezer új szavazó egyszerűen
nem kíváncsi az alkudozásra és az összefogásgiccsre,
amibe a hódmezővásárhelyi polgármester az elmúlt héten óvatlanul belesétált. Márki-Zay (aki most már tényleg beszerezhetne egy beszédírót) (meg egy stoppert) ma egyedül többet ér, mint a többiekkel együtt. A pártok volt jelöltjei nem hozzátesznek, hanem elvesznek belőle. Szavazói nagyrészt anti-establishment szavazók, akik le akarják söpörni az egész elmúlt tízévet. Az ellenzéki oldalon ez most a többlet, az igazi esély, nem az összefogás. Ezt nem érti a hagyományos politika, a hagyományos publicisztika és a hagyományos kampánycsinálás.
(Fotó: Márki-Zay Péter az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.MTI/Szigetváry Zsolt)