„Először meglepődtem, de most már örülök, hogy 1-2 fideszestől jött csak kritika az Áldozatok 2006 filmünkkel kapcsolatban. Azért az igazság kedvéért: 100 az egyhez az arány, jött száz fideszes dícséret, egy kritika. A kritika egyik része arról szól, hogy méltán fontos emberek kimaradtak. Jogos kritika. Ékes Ilonát, fideszes, országgyűlési képviselőt, mindenképpen bele szerettem volna tenni. Hiszen ő a börtönöket, kórházakat járta első perctől, Kormos Valériával, aki erről nagyon jó könyvet írt, Embervadászok címmel – mindenkinek ajánlom!
Csak az ő történetük külön megérne egy filmet. Kerestem is Ilonát, Valéria könyvborítóját beletettem, de egyszerűen annyi anyag vokt már akkor -kb. 15 óra forgatott, hogy egyszerűen nem fért bele az 52 percbe (így is lett egy 64 perces és egy 52 perces változat). Annyi azért jó, hogy több, korábbi filmben szerepeltek, mert ezt a témát feldolgozta eddig vagy 10 dokumentumfilm. Remélem, hogy a témában készül még film és benne lesznek! Próbáltam a szereplőket úgy összeválogatni, hogy legyen köztük sok új és könnyű legyen velük azonosulni, mert helyesek, fiatalok.