Én azt szeretném elérni, hogy a kereszténydemokrata Európában a konzervatív vélemény ugyanúgy elfogadható legyen, mint a liberális. Interjú.
„A Magyar Nemzetben megjelent interjú miatt, amelyben a berlini klub értékrendjével ellentétes gondolatokat fogalmazott meg a bevándorláspolitikáról, már nem dolgozhat a Herthánál. Haragszik a berliniekre?
Hat éven keresztül egymás iránti nagy szakmai és emberi megbecsüléssel dolgoztunk együtt, ezért senkire sem tudok haragudni. Én azt szeretném elérni, hogy a kereszténydemokrata Európában a konzervatív vélemény ugyanúgy elfogadható legyen, mint a liberális.
Ha a tárgyalás miatt nem nyilatkozhat az ügyről, akkor egy elvi kérdést engedjen meg. Jó, ha az ember mindig vállalja a véleményét, vagy ha tehetné, ön is visszaforgatná az idő kerekét?
Talán fogalmazhattam volna diplomatikusabban, de mindenkivel megesik, hogy ha valamivel nem ért egyet, azzal kapcsolatban olykor sarkosabban, a kelleténél több érzelemmel fogalmazza meg a véleményét. Nem tekerném vissza az időt, mert azt gondolom, hogy kétezerhuszonegyben Európában a véleménynyilvánítás szabadsága engem ugyanúgy megillet, mint bárki mást.
Nem tart attól, hogy a történtek után a közvélemény megbélyegzi Németországban?
Legfeljebb olyan ember próbálhatja rám sütni ezt a bélyeget, aki sosem dolgozott még együtt más származású vagy vallású kollégával, vagy aki nem ismeri a pályafutásomat. A karrierem alatt futballoztam együtt homoszexuálissal, muszlimmal, zsidóval, színes bőrű és ázsiai játékossal is, és sosem volt semmi probléma köztünk. Aki ezek után engem vádol kirekesztő szemlélettel, az nevetségessé teszi magát. A futballközegben toleránsnak kell lenni, és ha nem vagy az, a közeg nagyon hamar kidob magából. Az életutam azt mutatja, hogy bennem mindig megvolt ez a tolerancia a másság iránt.
Mi ad erőt a nehéz pillanatokban?
Az embert érik pofonok az életben, de eddig mindig sikerült kikecmeregni a kellemetlen helyzetekből. Mindig talpra álltam, és a meggyőződésemet sem akarom megváltoztatni. Hiszem, hogy a véleményünk miatt sosem szabad szégyenkeznünk.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
