Mégis megérte az a milliárdocska a Gyurcsány-filmre

2021. október 28. 07:26

Tessék mondani, Izaurának mennyit tetszettek gyűjteni?

2021. október 28. 07:26
null
Lendvai Ildikó
Facebook

„Mégis megérte az a milliárdocska a Gyurcsány-filmre. Kiderült, hogy akad legalább egy ember, aki szó szerint elhiszi a film teljes sztoriját, azt is, ami alkotói szerint is a »művészi szabadság« része. Készpénznek vette, hogy 2006-ban Dobrev Klára adott személyesen parancsot szemek kilövésére. Ha kicsit várnak a forgatással, Márki-Zay adott volna személyesen parancsot, ebből is látszik, hamar munka sose jó.

Aki elhitte az egészet egy az egyben, nem akárki: az állami rádió műsorvezetője, vagy aki a szövegét írta. A »Jónapot, Magyarország« c. műsorban tényként közölte Dobrevről: »Ma már tudjuk«, hogy ő volt az, aki döntött »2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről«. Jónapot, tébolyda. Tessék mondani, Izaurának mennyit tetszettek gyűjteni?

Aggódom ezért a szerencsétlenért. Fogadni mernék, amióta gyerekkorában a Vukot látta, úgy tudja, hogy a rókák beszélnek. Még veszélyesebb, ha a Batmant is megnézte. Szerintem megyőződése, hogy megfelelő jelmezben, szárnyakkal bárki tud repülni. Ha meglátják egy háztetőn, azonnal szedjék le onnan!”

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2021. október 29. 10:59
Inkább arról beszélhetne hogy miért kussoltak amikor Gyurcsány bizalmi szavazást kért maga ellen .. Ott akkor minden MSZ(M)P S kép iselő aláirta a halálos ítéletét.. Igaz kellett 16 év de Gyurcsány megszünteti az MSZP T.. Mondjuk nem kár értük..
aldasban es hitben elve
2021. október 29. 01:58
Erről a botrányos poshadt petesejtről szokatlanul nehéz eldönteni, hogy egy azonos beosztású, mondjuk 1-10-es skálán mennyi pontocskat gyujtene. 1./a mint nő, valami elrettentően gusztustalan. 2./ Mint ember a visszataszitosagig értéktelen, üres, egy teljes mértékben fölösleges levegőpusztito. 3./ A képesség hiányának mértékében, amely az átlagember arcáról, tekintetébol világosan kiolvasható, s amelynek birtokában pl. megtanulja a lurkó az egyszer egyet. Igen, az értelemre celzok. 1./ 10 2./ 10 3./ 10 Sárkánykent is selejtes Lendvai P.sejt ! Jó hírünk van az ön iszonyatos lénye számára. Gyozedelmeskedett. Ilyen magas pontszámot senki más nem tudott elérni.
jobbközépen
2021. október 28. 15:35
Én a magam részéről azt sem bánom ha a befizetett adómból is készült ( szerintem vagyunk még így egy páran). Legalább öt éve mondogatom hogy kéne csinálni egy hasonló filmet. De megkövetem magam, jól lett időzítve.
Bonaventura
2021. október 28. 15:22
"Készpénznek vette, hogy 2006-ban Dobrev Klára adott személyesen parancsot szemek kilövésére. Ha kicsit várnak a forgatással, Márki-Zay adott volna személyesen parancsot, ebből is látszik, hamar munka sose jó." Nyugi Ildikó, én igazolom, hogy te voltál, aki lassan mondtad Gyurcsánynak, hogy "Feri, most szükség van a járulékos veszteségre is".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!