Horthy különböző érdekcsoportokat nyert meg különböző arcait mutatva

A numerus clausus kapcsán annyit jegyeznék meg, hogy a trianoni összeomlás után kifejezetten a tanult réteg menekült át elsősorban a határon. Akik addig állami szolgálatban voltak. Hivatalnokok, mérnökök, tanárok stb. Akikre az új államok nem tartottak már igényt. Az ilyen emberek számára természetes volt az is, hogy itt is a végzettségüknek megfelelő állást kapjanak, másrészt az, hogy a gyerekeiket taníttassák. A numerus claususra pont a trianoni összeomlás miatt nagy szükség volt, ennek az enyhítése pedig nyilván azzal járt, hogy a csonkaországban feldúsult tanult réteg gyerekeinek megnehezedett a tanulmányi helyzete. A zsidók nagy tömege csak a 19. sz. vége felé vándorolt ide, miért is kellett volna őket bármiféle előnyben részesíteni az őslakossághoz képest? "Nincs új a nap alatt! Az alábbi rajz az 1800-as évek vége felé jelent meg az egyik akkori újságban, és hűen tükrözi azt az állapotot, amikor kb. 1 500 000 magyar a rossz életkörülmények miatt kitántorgásra kényszerült az országból, és ezt a veszteséget az akkori felelősök majdnem 800 000 galíciai bevándorlóval pótolták" https://kuruc.info/r/6/147558/ „A világháborúnak már az első éveiben lángra lobban a kihamvadtak látszó antiszemitizmus. A harctéren küzdő magyarság hamarosan rádöbben arra, hogy a frontkatonák soraiban igen gyéren találkozik zsidókkal, viszont annál bőségesebben a hadtápterületen, a biztonságos beosztásokban és a felmentettek között.” De nemcsak a jobboldali antiszemita radikálisok, hanem a baloldali gondolkodók között is ez volt az általános nézet. Ágoston Péter kéziratban megmaradt naplójában a következő feljegyzést tette: „A nagyközösségnek az a véleménye, hogy a zsidók minden módon kibújnak a harctéri szolgálat alól, a tényeknek megfelel.” Az ilyen és ezekhez hasonló feljegyzések gyakoriak voltak a korabeli sajtóban, így ezzel magyarázható az egyre erősödő antiszemitizmus is. A háború elől menekülő zsidók ugyancsak nagy felháborodást keltettek a helyi lakosokban. Az úgynevezett galiciánerek Galíciából menekülő zsidók voltak, „akik a történelmi Magyarország határain kívül éltek, következésképpen nem érezték magukat magyarnak; magyarul nem tudtak, és a legcsekélyebb mértékben sem azonosultak a hivatalosan deklarált háborús célokkal. Viszont belevetették magukat a háborús nélkülözések talaján burjánzó feketekereskedelembe és sokan közülük hihetetlenül rövid idő alatt irigylésre méltó vagyonra tettek szert.” Így egyre erősebb lett a kontraszt „a fronton vérét ontó magyar” és az „üzletelő zsidó” között. A galíciai menekülthullám után érkeztek Magyarországra az erdélyi betörés során földönfutóvá vált zsidók és a Palesztinából visszatelepült zsidók is. 1918. augusztus 6-án a parlamentben újra előkerült az antiszemitizmus ügye. Farkas Pál kijelentette, hogy nem helyesli a galíciai bevándorlást, s a bevándorlás okozta drágítást fékezni kell. Sztranyavszky Sándor pedig figyelmeztette a zsidóságot, hogy „disztingváljanak aközött, mit szabad tenni önmaguk, a fajtájuk és nemzetük érdekében, és mit nem”. A képviselő szerint, ha ezt megteszik, akkor az antiszemitizmus elkerülhető lesz, mert „Itt senkit azért, mert zsidó nem gyűlölnek, hanem, ha valami, amit gyűlölnek, akkor azok a tulajdonságok azok, amelyek faji jelleggel látszanak bírni.” A két világháború közti időszakot az az általános nézet uralta, hogy a zsidóság a gazdasági hatalom mellé politikai hatalomra is törekszik. Amikor 1918 októberének végén megalakult a Nemzeti Tanács, az úgynevezett Intéző Bizottságnak húsz tagja közül tizenegy volt zsidó származású. Az országot vezető politikai elitnek tehát jelentős része zsidó származású volt, ez pedig ürügyet teremtett az antiszemita mozgalmak számára. Az őszirózsás forradalom során fellépő kérdéseknek csupán az egyike volt a származási problémák kérdése; az ellenforradalmi ideológiák másik gyakran hangoztatott vádja azt volt, hogy a forradalom alatti kormányok a zsidók érdekében kormányoztak. (...) azt a vádat fogalmazza meg, hogy a Károlyi–Jászi-féle engedékeny politika vezetett Trianonhoz, s a magyar uralkodó osztály bukásához. A proletárdiktatúrában már a zsidó származásúak játszották a meghatározó szerepet. A Magyarországi Tanácsköztársaság felső vezetésnek körülbelül 95%-a zsidó származású volt. A vörösterror három vezető alakja közül kettő: (Korvin Ottó és Szamuely Tibor) szintén zsidó származású volt. Ez a kilencvenöt százalékos arány még az iskolázottabb és műveltebb társadalmi rétegekben is elfogadhatóvá tette a gondolatot, hogy „a magyarságnak védekeznie kell a zsidó veszély ellen”. Az a tény, hogy a proletárállam erőszakszervezetének vezetői zsidók voltak, a közvélemény szemében felekezeti jelleget is adott az elnyomásnak és a terrornak. (...plusz) számos állami hivatali posztot zsidók töltöttek be. A harmadik terület, amely jelentős hatást gyakorolt a Tanácsköztársaság politikájára a sajtó világa volt." https://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyarországi_zsidók_története#Emancipáció_és_tömeges_bevándorlás

"Veszprémy a könyvében kimerítően foglalkozott a zsidókérdéssel," Mi mással foglalkozott volna? A saját népe történésze.

Magyarország alkotmánya, az igazi, ami 1946-ig volt érvényben meglehetősen egyedi, nem más európai alkotmányokból lett összeollózva, mint a mai "európai alaptörvény".

Arról ír történelmi cikket, hogy Veszprémy miről ír történelmi cikket? Persze lehet, hogy megint nem a szerzővel van a baj, hanem a cikkcímadó emberrel. Elolvasva a cikkcímet mégis ki számított arra, hogy a cikkben Veszprémyről lesz szó?