Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Fölsorakozott mögötte az MSZP, a fél SZDSZ, és félig a Párbeszéd.

„MZP-vél szemben hol kifogásként, hol előnyeként említik, hogy nem áll mögötte párt. Erre föl az elmúlt két napban három szervezet is jelentkezett támogatóként; egy teljesen, egyiknek a fele, egy meg félig. Fölsorakozott mögötte az MSZP, amelyik már alig létezik, a fél SZDSZ, amelyik már nem létezik, és félig a Párbeszéd, amelyik soha nem is létezett. Úgyhogy nagyjából minden változatlan.”
Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila

