Amíg a gyurcsányi múlt árnyékából nincs kilépés, addig nincs baloldali megújulás.
A kellemes őszi hétvégét az október 23-i megemlékezések sűrű szövete fonta át. A Békemenet hagyományosan százezreket mozgatott meg, és a jobboldal világos üzenetét hordozta. Eszerint a békés, méltóságteljes megemlékezés a múlttal való reális szembenézésen alapulhat, a forradalom dichotómiájának nincs köztes árnyalata. A barikádnak két, élesen elkülöníthető oldala volt, és
A megemlékezés célkeresztjében nem csupán 1956 október 23-ája, hanem 2006-é is állt, hiszen a rendszerváltás utáni demokráciatörténetünk egyik legsötétebb epizódja is épp a forradalmi ünnepségekhez kötődik. Méghozzá a sötétségnek a legrosszabb, posztkádári, önkényuralmi értelmében.
Engedjenek meg kis múltidézést is e ponton. E sorok írója a hagyományos, Corvin közi családi főhajtásról sietett pályakezdő újságíróként a tizenöt évvel ezelőtti események epicentrumába, ugyanis a szállingózó hírek teljes képtelenségnek tűntek. Még a tévészékház ostroma után sem hittem el, hogy a rendőri brutalitás új szintekre léphet. Hogy közvetlen szemtanúja lehetek annak, hogy aljas politikai motivációból, bosszúvágyból ártatlan megemlékezőket lehet megfélemlíteni, üldözni, viperával fenyíteni. Hogy a könnygáz, a vízágyú és a kardlapozás 2006 magyar valósága lehet.
Márpedig lehetett, és utólag visszatekintve sincs elfogadható magyarázat vagy mentség a történtekre.
Szóval a polgári oldal erre a kizökkent, gyurcsányi időkre is emlékezett, hiszen
Az egyesült ellenzék eközben az Andrássy út másik végében tartott vitaminszegényre sikerült seregszemlét. A baloldali dzsembori két szempontból mégis érdekes tanulságot közvetített. Egyrészt ízelítőt adott az ellenzék mozgósítási potenciáljából. Lehet azzal érvelni, hogy minden választás a szavazófülkében dől el, ám egy kormányváltásra készülő szövetség hatalmas ziccert hagy ki, ha nem mutatja meg átütőnek vélt erejét, egységét nyilvánosan is.
Az összefogás ünnepsége azonban még a velük szimpatizáló sajtó szerint is alig pár ezer embert mozgatott meg, mondhatni majdnem teljes érdektelenségbe fulladt. Annyira kevesen voltak, hogy a szokásos számháborúnak és vágyvezérelt tömegbecslésnek sem volt létjoga. Hol vannak már azok a lelkendező tudósítások, amik az MSZP nagygyűlését nagyították a Fidesz demonstrációja fölé? Vagy a netadó ellen szervezett megmozdulásba vizionáltak kormánydöntő őserőt? Ezek már a múlté, ahogy az előválasztás eufóriája is.
A másik szembeszökő tanulság, hogy komoly hitelességi deficitet jelent az ellenzék leváltásával kampányoló Márki-Zaytól, ha ugyanazokkal az arcokkal borul össze a színpadon, akikkel szemben meg akarja határozni magát. Többször, többen leírtuk már, hogy a baloldali messiásvárás ellenére Hódmezővásárhely első embere nem rendelkezik valós cselekvési térrel. A legerősebbnek ígérkező DK-s frakció eleve gúzsba köt minden autonómiatörekvést, már amennyiben ilyen létezne egyáltalán. Október 23-a is azt mutatta meg, hogy
És amíg ez a patthelyzet fennáll, nehéz igaznak, hitelesnek, tisztességesnek elkönyvelni az egyesült ellenzék megemlékezését. Amíg 2006 szelleme még mindig soraikban kísért, egyszerűen nem lehet megújulásról beszélni.
(Fotó: Facebook)
Ahogy Joe Biden néhány hónap leforgása alatt vált 81 éves vénemberré, úgy vált a tizenéve házasságtörő Gyurcsányból pillanatok alatt varázstalan szoknyavadász. Kohán Mátyás írása.
Nem tudom, hogy ebben az országban mikor mászkáltak utoljára politikusok nyilvános rendezvényen fegyverrel az oldalukon.
A Macron-párti francia európai képviselő szerint Palesztina nemzetközi elismerése és Izrael léte nem lehet alku tárgya. Csak a kétállami megoldás jöhet szóba, ez Európa érdeke is.
Noha írtam róla számtalanszor, és nincs olyan momentuma, amelyik ne lenne ismert, mostanában mégis többször gondoltam rá, hogy írni kéne róla.
Klein Dávid és Nagy Márton, a Magyar Dhaulagiri-expedíció két tagja kalandos úton jutott el az alaptáborba.
A román legfőbb ügyészség szerint Calin Georgescu titokban puccsra készült a választások után.
