Trump figyelmeztette Amerikát: nem Putyin miatt kell aggódniuk, hanem arra kell ügyelniük, hogy ne járjanak úgy, mint Európa

Az amerikai elnök ismét kemény üzenetet fogalmazott meg a közösségi oldalán.

Ahelyett, hogy elismernék, az önkéntes oltás koncepciója nem fenntartható, inkább a főnökökre, igazgatókra és menedzserekre hárítják át a felelősséget.
„Ahelyett, hogy elismernék, az önkéntes oltás koncepciója nem fenntartható, inkább a főnökökre, igazgatókra és menedzserekre hárítják át a felelősséget, amit a választott kormánynak kellene viselnie. Ez azonban az amerikai elnök esetében is súlyos népszerűségvesztéssel járt.
Csütörtök délelőtt bejelentette a kormány, immár rendeletben fogják engedélyezni a vállalkozóknak és munkáltatóknak Magyarországon, hogy kötelezően előírják dolgozóik számára a covid elleni oltás első két dózisának beadatását. Ha valaki erre nem lesz hajlandó, és orvosi igazolást sem tud felmutatni annak bizonyítására, hogy a vakcina neki nem beadható, akkor elrendelhető a fizetés nélküli szabadság is, 12 hónapon túl pedig el is bocsátható az, aki így is megtagadja a vakcinát.
Az intézkedés indokaként Gulyás Gergely felhozta (majd kis kormányzati reklámvideóban is hangsúlyozta), értékelésük szerint csakis az átoltottság arányának növelésével küszöbölhető ki az immár a negyedik hullámnál tartó vírus jövőbeni terjedése, ezért döntöttek így.”