Hetilap

Nick Vujicic

A keresztényeknek részt kell venniük a politikában
V. évfolyam 38. szám

A nemzetközi erőkkel kell megküzdeni tavasszal

2021. október 29. 08:03

A miniszterelnök által említett hálózat olajozottan működik, él és virul.

2021. október 29. 08:03
null
Kaszab Zoltán
Vasarnap.hu

„A baloldal politikusai azon versenyeznek, hogy melyikük lehet majd Soros György vagy Brüsszel helytartója Magyarországon – erről is szólt október 23-i beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy senkit ne tévesszen meg a hazai baloldal látványos szerencsétlenkedése, hiszen egy komoly nemzetközi hátország van mögöttük, amely rendelkezik pénzzel, médiával és hálózattal. Az elmúlt hetek közép-európai történései pedig bizonyosságot is adnak a kormányfő szavainak és megmutatják, hogy az általa említett hálózat olajozottan működik, él és virul.

Az ezt bizonyító nyilvános események sora Ausztriában kezdődött. Sebastian Kurz már régóta szálka ennek a magyar miniszterelnök által is említett nemzetközi hátországnak a szemében, a fiatal, ambiciózus és trendi politikus ugyanis patrióta módon gondolkodik, és egy, a nyugatinál markánsabb jobboldali politikát képvisel – mondjuk ez nem túl nehéz.

Amikor koalícióra lépett a migrációellenes és eurokritikus Szabadságpárttal (FPÖ), Kurz még csak figyelmeztetést kapott a nemzetközi köröktől. Akkor az FPÖ elnökét »vadászták le« közvetlenül mellőle, jelezve, hogy ha hatalomban akar maradni, nem érdemes túlzottan eltérni a nyugatról meghatározott fősodortól. Úgy tűnt, Kurz megtanulta a leckét, hiszen az előre hozott választásokat magabiztosan megnyerve ezúttal már a Zöldekkel kötött koalíciót. Kormányfőként azonban kitartott szilárd patrióta értékrendje mellett, és még a V4-eknek is tett néhány gesztust.”

Nyitókép: MTI/CEU/Végel Dániel

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik